Egy borkedvelő számára nincs is talán kedvesebb program, mint borozni és beszélgetni a szabadban; legyen az egy hangulatos terasz, vagy egy varázslatos kert, azonban a nyár beköszöntével borfogyasztási szokásaink változnak, hiszen míg a hűvösebb hónapokban inkább a testesebb vörösborokra vágyunk a legtöbben, a jó idő közeledtével inkább a könnyedebb fehér- és rozéborokat részesítjük előnyben. Cikkünk végén bemutatjuk egy üdítő, nyári borkoktél receptjét is.
A borfogyasztási- és étkezési szokásaink kéz a kében járnak, így nyáron – miután a legtöbben ebben az évszakban kerüljük a nehéz ételeket - főként a könnyedebb, gyorsabban emészthető, frissebb fogások- és ezzel párhuzamosan a könnyedebb és frissítőbb borok felé tolódik el. Sokunk kedvenc hónapjaiban ily módon tehát nagyobb hangsúly kerül a könnyű, frissítő borokra, amelyeket szörpökkel, ásványvízzel, de jégkockákkal is fogyaszthatunk.
Az említett változásokat természetesen a hazai diszkontláncok is ki kívánják szolgálni, hazánk vezető diszkontlánca például azt a célt tűzte ki, hogy elősegítse a magyar borok nemcsak hazai, hanem határon túli ismertségének növelését is, ezért 2014-ben útjára indította a Lidl Wine Expo Hungaryt, hogy a magyar borok minél szélesebb kínálata váljon elérhetővé nemcsak itthon, de külföldön is.

Ezen törekvésének köszönhetően a vállalat 2022-ben 14,2 milliárd forinttal járult hozzá a magyar borágazat bel- és külpiaci értékesítéséhez, mely több mint 60 százalékos növekedést jelent az öt évvel ezelőttihez képest. 2022-ben a hazai borászatok az áruházlánc közreműködésével Európa-szerte 16 országba több mint 200 féle hazai bort exportáltak, amelyek közül a legnagyobb felvevőpiacot Anglia és Németország jelentette.
A hazai fogyasztók leginkább az illatos borokat, a könnyed rozékat, és a tradicionális vörösborokat kedvelik, valamint egyre keresettebbek a különféle habzóborok és pezsgők, de meg kell említenünk, hogy még a borászok körében is az egyik legnépszerűbb nyári borfogyasztási módnak számít a fröccs, amelynek receptje persze régióról régióra eltér. A közismert borból és szódavízből álló elegy mennyiségi megoszlásától függően számos fröccstípus létezik (hígítási arány szerinti sorrendben, azonosság esetén összmennyiségi sorrendben).
Fehérbor-koktél
Hozzávalók:
- 1 üveg fehérbor
- 1/2 csésze eper szörp
- 1/4 csésze lime lé
- 1/4 csésze citrom lé
- 1/4 csésze narancslikőr (pl. Cointreau)
- 2 evőkanál cukorszirup
- jégkockák
- friss eper, vagy mentalevél (opcionális, a díszítéshez)
Elkészítés:
- Tegyünk pár jégkockát egy shakerbe.
- Öntsük bele az üveg fehérbor felét.
- Adjuk hozzá az eper szörpöt, a lime és a citrom levét, a narancslikőrt és a cukorszirupot.
- Rázzuk össze az összetevőket a shakerben.
- Töltsük le az italt egy pohárba, amit előzőleg jéggel feltöltöttünk.
- Díszítsük az italt friss eperrel vagy mentalevéllel (opcionális).
Ez a koktél nagyon egyszerűen elkészíthető, és a friss eper szörp teszi igazán különlegessé. Az üde ízvilágú fehérbor és a citrusok harmonikus egyvelegével, az egyedülálló ízélmény garantált.

A cikk megjelenését a Lidl Magyarország támogatta