Bár a 64 éves Nigella maga is elismerte, hogy az általa készített pizza nem igazán hasonlít az eredeti, Nápolyban készített verzióra, sokkal inkáb egy sajtos pirítósra héj nélkül, viszont úgy gondolja, igenis finom, és ő, illetve a családja is nagyon szeretik.
Gyakran készítettem, amikor a gyerekeim még kicsik voltak"
- írta a poszt mellé.
A szokatlan recept megosztotta a követőket, többen támadták miatta a népszerű szakácsnőt, egy kommentelő pedig viccesen megjegyezte:
Úgy látom, szereted provokálni az olaszokat"
Nigella egyébként híres az olyan szokatlan ételkombinációiról mint például a spagetti Marmite nevű sörlekvárral. Egyik rajongója elismerően írta neki, hogy az exe kedvenc receptje lett a Marmite-os spagetti.
A mostani poszt után azonban sokan felháborodottan közölték vele, hogy
átlépett egy határt az olaszoknál,
és hogy a pizza varázsa épp a ropogós szélében rejlik. Volt, aki azzal viccelődött, hogy inkább egy omlettre emlékezteti őt, mint egy pizzára, egy másik hozzászóló pedig azt írta, hogy szerinte is sajtos pirítósra hasonlít.
Néhány rajongó azonban védelmébe vette Nigellát, ők ugyanis kifejezetten gusztusosnak, ínycsiklandónak találták a főztjét. Mindez azonban nem hatja meg az olaszokat.
Ahogyan egy korábbi cikkünkben megírtuk, egy igazi olasz számára például szentségtörés a puhára főzött tészta, csakis al dente, azaz fogkeménységű állapotban fogyasztják,és olajat sem szokás önteni a tészta főzővizéhez, az ugyanis csúszós bevonatot képez rajta, ami miatt kevésbé tapadnak rá a szószok. És ha más a szószról beszélünk: igen ritkán fogyasztanak testes, hússal teli feltéteket, inkább az egyszerű paradicsomszószra esküsznek, némi firss bazsalikommal és oregánóval fűszerezve, némi parmezánnal a tetején, tehát a magyarok elképzelése az igazi olasz bolognai spagettiről merőben más, mint ahogyan az olaszok valójában készítik a tésztaételeiket.
Ahogyan a tésztákra, úgy a pizzára is kőbe vésett szabályok jellemzőek az olaszoknál, például elképzelhetetlen számukra az ananász, mint feltét, bármennyire is szeretik más országokban a Hawaii pizzát. Emellett a vékony tésztájú, ropogós szélű pizza az, ami náluk országszerte elfogadott. Így nemcsoda, hogy Nigella receptje valóságos botrányt keltett néhány olasznál.
Nem ez az első eset azonban, hogy Nigella kemény kritikát kap
amiatt, mert szembehelyezkedik bizonyos normákkal. 2020-ban többen is kinevették a sztárszakácsot, mert szerintük rosszul ejtette ki a "mikrohullámú sütő" kifejezést.