Ha ezt a négy ételt kiteszi a kertjébe, megjelennek a vörösbegyek

Vágólapra másolva!
Ahogy beköszönt a tavasz, úgy térnek vissza egyre nagyobb számban a madarak is az etetőkhöz és a faágakra. A kertek igazi menedéket nyújtanak a vadon élő állatoknak, és ha megfelelő táplálékot találnak, különösen a kedvelt vörösbegyek, szívesen időznek az udvarokban.
Vágólapra másolva!

A madárbarátok figyelmét arra hívták fel a szakértők, ha azt szeretnénk, hogy vörösbegyek lepjék a kertjüket, akkor négyféle táplálékot tegyenek ki számukra: lisztkukacokat, magkeveréket, gyümölcsöt, és rovarokat.

A GardenBird ornitológus szakértői így fogalmazatak:

„A vörösbegy egyik különleges tulajdonsága, hogy korán kel, és az elsők között hallatja hangját a hajnali madárkoncerten.”

Ezután azt is elárulták, hogy a hangja évszakonként is változik: télen melankolikusabb, míg tavasszal vidámabbá válik, ahogy közeledik a párzási időszak.

A vörösbegyek előszeretettel fogyasztanak férgeket, magokat, gyümölcsöket és rovarokat. Különösen kedvelik a zsírgolyókat, vagy a számukra készült prémium keverékeket.

A RSPB (Brit Királyi Madárvédelmi Társaság) azt javasolja, hogy ne csak télen, de tavasszal és nyáron is biztosítsunk táplálékot a madaraknak, különösen amikor vedlenek és több fehérjére van szükségük.

robin bird, madár
Fotó: Shutterstock

Ugyanakkor fontos, hogy kerüljük a zsíralapú ételeket, főként amikor meleg van, mivel ezek könnyen megolvadnak és kellemetlen, ragacsos masszává válnak. 

A földimogyoró veszélyes lehet tavasszal: a fiókák könnyen megfulladhatnak nagyobb daraboktól, azonban ha mégis földimogyorót adnánk, merev rácsos etetőt használjunk, hogy csak apró darabokat tudjanak kivenni a madarak.

Forrás: Mirror

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!