Teriyaki csirkés rizstál, ha csak kevés időnk van a konyhában

Vágólapra másolva!
Villámgyors vacsora 20 perc alatt – a brokkoli helyett pedig bármilyen zöldséggel kísérletezhetünk.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók

  • 120 g jázminrizs
  • 120 g brokkoli 
  • ½ evőkanál olívaolaj
  • 4 kisebb csirkecombfilé, lebőrözve, falatnyi darabokra vágva
  • 1½ evőkanál szójaszósz
  • 1½ evőkanál mirin (édes rizsbor)
  • 1½ evőkanál főző sake
  • 1 teáskanál folyékony méz
  • ½ teáskanál rizsecet
  • ½ teáskanál pirított szezámmag
 

Elkészítés

A rizst a csomagoláson található utasítás szerint főzzük meg. A brokkolit forró vízben vagy gőz fölött pároljuk meg, míg roppanósra nem puhul.

Közben egy wokban vagy nagy tapadásmentes serpenyőben forrósítsuk fel az olajat nagy lángon. Ha már csillog, adjuk hozzá a csirkehúst, és süssük 5 percig, amíg enyhén megpirul és átsül.

Egy kis tálban keverjük össze a szójaszószt, a mirint, a sake-t, a mézet és a rizsecetet. Öntsük rá a csirkére, majd pirítsuk további egy percig, amíg a szósz kissé besűrűsödik és bevonja a húst.

A csirkét a rizzsel és a brokkolival tálaljuk, a tetejét szórjuk meg pirított szezámmaggal.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!