Vásárolj be úgy, mint a profik: 6 tipp az étkezési tanácsadótól

Vágólapra másolva!
A bevásárlás egyeseknek házimunka, másoknak inkább kikapcsolódás. A sorok között lehet bóklászni és elveszni is – hangulatunktól és körülményeinktől függ, hogyan éljük meg az ismétlődő kötelezettségünket. Akárhogyan viszonyulunk a vásárláshoz, az alábbi tippek segíthetnek könnyebbé, élvezetesebbé tenni feladatunk elvégzését.
Vágólapra másolva!

Talán mindenkivel előfordult már, hogy legszívesebben azonnal hazament volna munka után, vagy nem is volt kedve kilépni az ajtón, mégis a bolt felé kellett vegye az irányt, mert nem volt otthon kenyér, tej vagy más, alapvető, szükséges élelmiszer. Az alábbi 6 trükk, amit PickUpLimes táplálkozástudományi szakértője osztott meg, megkönnyíti a vásárlást – ha van kedvünk az üzletben időzni, ha nincs!

A vásárlás egyeseknek házimunka, másoknak inkább kikapcsolódás. Fotó: Illusztráció/Shutterstock

1. Írjunk bevásárlólistát!

Ha tudjuk, mit keresünk a boltban, könnyebb lesz navigálni. Természetesen ha egy termékért szaladunk be, annak nevét nem szükséges leírni, de ha háromnál több dolgot vásárolnánk, érdemes összeírni, mire van szükségünk. Így megveszünk mindent, ami kell, és talán nem veszünk olyat, amire semmi szükségünk.

 

2. Kezdjünk a friss áruval!

A legtöbb üzletben a zöldségek, gyümölcsök a bejárathoz közel találhatók. Érdemes ezeknél kezdeni a vásárlást, így biztosan nem marad ki az egészséges, tápláló alapanyagok beszerzése. Jellemzően a feldolgozott élelmiszerek és a csábító ajánlatok a bolt közepe felé vannak – ha úgy jutunk oda, hogy a kosarat már telepakoltuk egészségesebb alternatívákkal, kisebb eséllyel választunk ezek közül.

 

3. Jó a fagyasztott, konzervált is!

Ha a friss zöldségek, gyümölcsök felhozatala nem túl változatos, nem szépek a termékek vagy éppen túl drágának találjuk azokat, érdemes megnézni a fagyasztott és a konzervdobozban árult zöldségeket, gyümölcsöket. Egy jó fagyasztott zöldbab összetevője csak a zöldbab lesz, míg a konzerveknél találunk olyan darabokat, amelyek csak az adott zöldséget és vizet tartalmaznak. Ezek ugyanúgy biztosíthatják a szervezetünk számára fontos anyagokat, mint a friss áru – olykor jóval kedvezőbb áron.

 

4. Nézzük át az akciós és a „Ments meg”- feliratú termékeket

Sokat spórolhatunk akkor is, ha átnézzük az akciós termékeket kínáló polcokat, kosarakat. Ezekben lehetnek olyan áruk, amelyeket mi magunk is rendszeresen vásárolunk és adott esetben jól tartósíthatók. Jellemzően érdemes e módszerrel például zabot, száraztésztát vagy olajat vásárolni.

 

5. Hasonlítsuk össze a márkákat!

Azonosnak látszó termékek között is nagy lehet a különbség, ha más-más márka árucikkeit összehasonlítjuk. Ezért fontos, hogy elolvassuk az összetevőket és az alapanyagok tápanyagértékét, ahol csak lehetséges. Előre csomagolt kenyereknél például válasszunk olyat, amelyik legalább 4 gm rostot tartalmaz szeletenként.

 

6. Nagyban érdemes

Bizonyos termékeket – mint az olajos magvak, szárított hüvelyesek, rizs stb. – érdemes nagy kiszerelésben venni. A nem romlandó termékeken így sokat spórolhatunk, ráadásul a környezetet is kíméljük, hiszen kevesebb csomagolóanyagot használunk.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!