A pangáziusz tényleg pokoli?

Kipróbáltuk, vajon felismerjük-e a legelérhetőbb édesvízi és tengeri halakat, és értékeltük őket. Hat tesztelő, nyolc hal, kontrollált körülmények. Jó, majdnem. 

Imádjuk a halat, így amikor néhány hónapja rádöbbentünk, hogy az óceánokból ötven éven belül kihalnak, szomorúak lettünk. Nagyon szomorúak. Aztán megráztuk magunkat, hiszen túlélni tudni kell, és elhatároztuk, hogy hanyagoljuk az eddigi kedvenceket (viszlát, tonhal), és megpróbálunk beleszeretni az édesvízi halkínálatba, már aki nem szerelmes eleve, mert van nálunk éppen pontybolond is. Édesvízi halból legalább bőven van, fenntartható, és még magyar is.

Igen ám, de az édesvízi hal sok fogyasztó szerint pocsolyaízű, rossz, fúj, ezért ideje volt tesztelni előítéleteinket. Komolyan. Koncentráltan. Vakon.

Forrás: Táfelspicc

Módszertan

Az eredeti elképzelés az volt, hogy vásárolunk rengeteg édesvízi és tengeri halat, majd bekötött szemmel, egyenként végigkóstoljuk őket, és minden halfalat után kitöltünk egy rövid kérdőívet. A kérdőívben pontok és egyszavas jellemzések alapján értékeljük a halak ízét, megpróbáljuk eldönteni, hogyan készítenénk el, és mi is az igazából, amit eszünk. Vagy ha ezt nem is tudjuk pontosan, legalább arra válaszolunk, hogy édesvízből vagy tengerből származik-e az állat. Az elképzelést egész jól meg is valósítottuk, csak azzal a néhány üveg sörrel és prosecóval nem számoltunk, amit teszt előtt fogyasztott el a hat fős profi kritikusokból, étteremtulajdonosból és hobbihalevőkből összeállt csapat, így a szembekötés elmaradt. Ha pedig nem vak a teszt, nyilván könnyebb felismerni egyes a halakat (filéztünk mindent), ezért a lazacot ezért úgy, ahogy van kihagytuk. A színe elárulta volna, de az íze is, könnyedén felismerhető hal, nem is kérdés, ezért nem sajnáltuk egyáltalán. Édes, zsíros és émelyítő a tenyésztett lazac, ez teszt nélkül is egyértelmű.

A halakat hipermarketekben szereztük be, részben a vecsési Tescóból (tök jó a halpultjuk), részben a szentendrei Auchanból.

Olyan forrást kerestünk, ami a tömegek számára is elérhető, ezért kimaradt a vad ízű csuka, a lágy süllő. Isteni édesvízi halak, csak nemigen kapni őket, most pedig az aktuális kínálatra koncentráltunk.

Minden halat egyszerre vásároltunk és azonos körülmények között szállítottunk, és csak pár órát tároltunk felhasználás előtt. Egyik sem volt fáradt, véleményes, pláne nem romlott.

A felhozatal szürke tőkehal, szürke harcsa, pangáziusz, ponty, busa, pisztráng, arany durbincs, afrikai harcsa és fagyasztott hekk lett. A cél az volt, hogy a halakat minél tisztább formában, minél kevesebb zavaró ízhatással, a maguk természetes módján tesztelhessük, ezért a lehető legnatúrabb, és legegyszerűbb elkészítési módot, a sütőzacskóban gőzölést választottuk, az minden fogyasztónak egyformán megy és a bőrös-nem bőrös halak közötti különbségeket sem érinti.

Árak/kg:

• pisztráng (egész, belezett): 1800-2000 Ft filé: 2800 Ft
• ponty filé: 1500 Ft
• lazac filé: 4000 Ft
• szürke harcsa filé: 3500 Ft
• afrikai harcsa filé: 2-2500 Ft
• hekktörzs: 1300 Ft
• arany durbincs (egész, belezett): 3500 Ft
• busa filé: 1000-1200 Ft
• pangáziusz filé: 1500 Ft

A durbincs menő, a pangáziusz iszonyú

Az már tuti, hogy az édesvizi vs. tengeri kérdés eldöntésére alkalmasak vagyunk, ugyanis a hekk és az arany durbincs kivételével mind a hét halról simán megmondtuk, hogy melyik kategóriába esik. A másik két versenyzőnél viszont csak a társaság felének sikerült jól döntenie.

A legtisztább íze az arany durbincsnak, a pisztrángnak, majd a hekknek volt. Legrosszabb helyen a pangáziusz végzett, amiről sejtettük, hogy rossz, de inkább kiemelkedően fogyaszthatatlan. A hal ízéről szóló szubjektív asszociációk közül még a zsíros-bűzös volt a legkulturáltabb, de elhangzott ammónia, szemeteszacskószag és Papeszka szájszaga is. Undorító volt. Mind állagra, mind szagra, mind ízre, és elképesztő mennyiségű vizet engedett, a filé tocsogott a sütőzacskóban a lében, ennyi levet -csak ez és az afrikai harcsa engedtek vizet- egyik másik hal sem izzadt, és volt, aki nem volt hajlandó megkóstolni. Állaga homogén, kissé gumis volt.

A borzalmas pangáziusz Forrás: Táfelspicc

A busa nem hozott ki belőlünk ilyen látványos reakciókat, szegény simán csak híján van minden szép karakternek, érdektelen, nem finom hal. Pont így járt az afrikai harcsa is, érdektelen és sajnos szintén túl sok vizet eresztett, ezek állaga legalább halra, nem pedig főtt csirkehúsra emlékeztetett.

Ezzel szemben az első falat arany durbincsot mindenhonnan lelkes sóhajok, na végrék és kéjes mosolyok kísérték, a pisztráng jellemzésénél feltűnt a selymes és a vasárnapi vacsora jelző, míg a hekket egyszerűen mindenki édesként jellemezte, és mindhárom szépen omlott darabokra, még a fagyasztott hekk hősának is volt tartása.

Felismerések

Legkönnyebben a pisztráng és a ponty felismerése ment, legnehezebb a tőkehal és a pangáziusz megnevezése volt. Ebben az eredményben vastagon benne van a látvány: a pangáziusz és a tőkehal filéje ránézésre teljesen semleges, ráadásul a tesztelőcsapat teljesen fogalom nélkül volt pangáziusz terén, legfeljebb kíváncsiságból evett egyszer valaki egy falatot, tehát nem fogyasztjuk. Okkal.

A pontyevő bármikor kiszúrja a pontyot, aki nem az, keresi a pocsolyaízt, amit egy jó minőségű pontyban nem fog megtalálni, mert a pontyíz =/= pocsolyaíz. A ponty a halak pacalja, nem vitás.

A szürke harcsát, és a hekket három embernek sikerült eltalálnia, pedig ezekkel rendszeresen találkozunk.

A lényeg

Ritkán született egyetértés abban is, hogy melyik halnak mi az ideális elkészítési módja. A pisztráng és az arany durbincs esetében mindenki csak simán megsütné a halat, és két fő kivételével a pangáziuszt mindenki a kukába dobta volna azonnal. A spórolósok meg odaadták volna a macskának. Állatkínzás.

Nem születtek meglepő eredmények. Tudtuk, hogy a drága fehér húsú tengeri hal (durbincs) átkozottul finom, ahogy az is megvolt, hogy az édesvíziek közül a pisztráng lesz messze a legjobb. A ponty, a harcsa hozta a középmezőnyt, úgy tűnt, aki evett ilyet gyerekként is, az elfogadja. Hiába, a mama főztje mindig kényeztető koszt marad.

Az, hogy a pangáziusz és a busa nem jó, nem sokkolt le minket, bár az ember mindig reménykedik, hogy ezeket az olcsó és a panga esetében sokat támadott módon tartott halat szidni sznobizmus. Hát, nem az.

Az egyetlen kiugró eredmény az volt, hogy a hekk dobogós helyen végzett, igazán kár, hogy ki fog pusztulni.

A mindenhol kapható szürke harcsába senki se kötött bele, így a teszt végére egyértelmű, hogy a pisztráng mellett kiváló édesvízi alternatíva a tengeri halra. Ha valaki váltana, kezdje velük, ne pangáziusszal, mert az nem olcsó, és nem is jó. A hazai szürke harcsa és pisztráng fenntarthatóak, és vakon is kellően neutrálisak egy kezdőnek. Utánuk majd jöhet a pacal.

Önkritikát gyakorolunk

A halak elfogytak, az üvegek kiürültek, jöhetett az önostorozás. Egyik tesztelőnk kifogásolta a sütőzacskós módszert, szerinte ugyanis minden hal különböző, sajátos karakterük pedig csak a hozzájuk leginkább passzoló elkészítési módban tud érvényesülni. Vagyis azzal, hogy egyenlő feltételeket biztosítottunk a halaknak, nem adtuk meg, ami jár nekik. Van, aki szerint ez viszont kivételezés, ennyi erővel a busát füstölhettük volna, úgy jobb, a lazacból gravlaxot, a pontyból halászlevet készítünk, mert úgy isteniek, csak a valódi karakterükről így kevesebbet tudtunk volna meg.

Nem a maximumot akartuk kihozni, hanem a pucér ízt megtekinteni, ezért egyikőnkben a nyersen kóstolás is felmerült, de a pangáziusz nyers szaga miatt erről letettünk. Nem akartunk rosszul lenni.