Top 9 szilvás receptötlet

Forrás: Shutterstock
1/9
Boros szilva: 75 g cukor, 2 evőkanál portói bor, 6 nagy szilva, félbevágva, 1 rúd fahéj. Melegítsünk fel 500 ml vizet, oldjuk fel benne a cukrot. Keverjük hozzá a bort, a fahéjat, a szilvát, főzzük 10 percig. Hagyjuk kihűlni és tálaljuk vaníliafagyivalForrás: Shutterstock
Forrás: Shutterstock
2/9
Készíthetünk belőle jégkrémet is szilva és tejszín felhasználásával. Ízesítsük egy kis kardamommal!Forrás: Shutterstock
Forrás: Shutterstock
3/9
Sült kacsa szilvával: zsírozzunk ki egy tepsit és kezdjük el megsütni az egész kacsát 160 fokon. Süssük 1,5 órát. Vegyük ki a sütőből, szórjunk köré 8 szilvát, elfelezve, 1 hagymát, felszeletelve, öntsünk mellé egy pohár vörösbort, 200 ml vizet, tegyünk bele 2 csillagánizst és 2 fahéjrudat, majd süssük még 1 és ¼ órátForrás: Shutterstock
Forrás: Shutterstock
4/9
Szilvás bruschetta: keverjünk össze egy tálban 2 szilvát felszeletelve, 1 bögre cseresznyebefőttet, 1 evőkanál cukrot, 1 evőkanál olajat és egy csipet sót. Pirítsuk meg a kenyérszeleteket, kenjük meg ricottával és tegyük a tetejére a szilvás keveréketForrás: Shutterstock
Forrás: Shutterstock
5/9
Kenjük meg mézzel, grillezzük meg és tálaljuk a kedvenc sajtunkkal!Forrás: Shutterstock
Forrás: Shutterstock
6/9
Szilvasaláta rukkolával, szilvaszeletekkel, szezámmaggal, hagymával, sóval és borssal megszórva. Locsoljuk meg mézzel és szórjuk meg parmezán sajttal, így lesz még finomabbForrás: Shutterstock
Forrás: Shutterstock
7/9
Szilvás muffin: 275 g liszt, 2 teáskanál sütőpor, ½ teáskanál szódabikarbóna, 100 g cukor, 2 tojás, 100 ml olaj, 250 ml joghurt, 6 szilva, apróra vágva. Egy tálban keverjük össze a nedves összetevőket, egy másikban a szárazakat. A nedveset dolgozzuk össze a szárazzal, majd forgassuk bele a szilvadarabokat. Adagoljuk muffinformába és süssük meg 180 fokon 25 perc alattForrás: Shutterstock
Forrás: Shutterstock
8/9
Szilvás desszert gyorsan és egyszerűen. Vágjuk kockára a leveles tésztát, fedjük be szilvaszeletekkel, locsoljuk meg mézzel, szórjuk meg cukorral és süssük meg 180 fokon 25 perc alattForrás: Shutterstock
Forrás: Shutterstock
9/9
Sült szilvapuding: ¾ bögre cukor, 8 szilva, ékekre vágva, 3 tojás, 1 és ½ bögre tejszín, 2 evőkanál vaníliaaroma, ½ bögre liszt, egy csipet só. Keverjük össze az alapanyagokat, öntsük egy vajjal kikent jénaiba, nyomkodjuk bele a szilvát és süssük meg 180 fokon 20-25 perc alattForrás: Shutterstock