Gourmet-nak lenni már nem kiváltság!

Vágólapra másolva!
Pár évvel ezelőtt a gourmet szó hallatán nem mindenki tudta, hogy mire is kell gondolni, sokan azonosították a megnevezést a megfizethetetlen, apró adagokban tálalt ételekkel. Mára - köszönhetően többek között a rohamos ütemben fejlődő magyar gasztronómiának, illetve az évek óta hatalmas sikerrel megrendezett Gourmet fesztiválnak – már tudjuk, hogy a gourmet étel ízletes, minőségi és különleges, de közel sem megfizethetetlen, a gourmet ember pedig igazi ínyenc.
Vágólapra másolva!

Gourmet ételeket bárki készíthet otthon is, a titok, hogy megfelelő minőségű alapanyagokat válasszunk hozzá, ezek mellé tegyük bele szívünket-lelkünket és a kreativitásunkat is az étel kitalálásába és elkészítésébe. Az ilyen típusú ételek túlmutatnak a klasszikus egytálételeken, általában több összetevőből állnak, melyek együtt teremtik meg az étel harmóniáját.

Forrás: Chef Market

A gourmet szó francia eredetű és tudjuk jól, hogy a franciák megadják a módját az étkezésnek. A gourmet gasztronómia alapjait ők fektették le és ez jóval több, mint egyszerű étkezés: az ízek, a művészet és a divat fúziója, ahol minden falatnak megvan a maga szerepe, ahol a kóstolásé, az ízek, az illatok és a látvány élvezetéé a főszerep. Nagyon fontos, hogy ne sajnáljuk az időt a körítésre sem. Egy igazi gourmet sosem eszik a TV előtt, vagy a kanapén, nem iszik kólát az ételhez, nem csak megtömi a hasát, hanem élvezi, átéli és megéli az étkezés teljes folyamatát, használja az összes érzékszervét.

Nyilvánvaló, hogy a mindennapokban nincs időnk gourmet fogásokat készíteni a családnak és kevesen engedhetik meg maguknak, hogy napi, vagy heti szinten gourmet fogásokat kínáló éttermekben egyenek, de alkalmanként, főleg ünnepekkor érdemes utánagondolni, hogy nem tudjuk, vagy akarjuk-e kiváltani a szokásos menüt egy-egy gourmet fogással. Ez igazán jó alkalom lehet arra, hogy elbűvöljük az összegyűlt vendégsereget és a rutinszerű étkezés helyett bevezessünk egy, az eddigiektől eltérő, igazi élvezetei értékkel bíró közös étkezést.

A gourmet fogások elkészítésének egyik legfontosabb összetevője, hogy igazán minőségi alapanyagokkal dolgozzunk, ezt nem lehet és nem is szabad megúszni. Ha minden hozzávalónk friss és megbízható forrásból származik, akkor az már fél siker. A gourmet fogások elkészítéséhez a séfek igyekeznek a legtöbb alapanyagot egy helyről bevásárolni, ezzel is egyszerűsítve és bebiztosítva a saját dolgukat. A Chef Market Food Service Company elkötelezett támogatója a magyar gasztronómiának és a séfek számára kínált alapanyagaival minden nap hozzájárul, hogy tökéletes minőségű ételek kerüljenek az éttermek asztalaira.

Forrás: Chef Market

A 2019. május 16-19. között megrendezésre kerülő Gourmet fesztiválon ismét felvonul a hazai gasztronómia színe-java: éttermek, cukrászdák, bisztrók, street-food helyek és bárok képviseltetik magukat, hogy bemutassák, a magyar séfek mind kreativitásban, mind minőségben utolérték a nemzetközi főáramot. Ha érdeklődik a gasztronómia, a finom ételek, a jó sörök iránt, akkor ne felejtse el beírni a naptárába ezt a május közepi hétvégét, hiszen az egész családnak jó program lehet a Millenáris parkban tartandó esemény meglátogatása.

Amennyiben az FMCG vagy a HoReCa szektorban dolgozik és ellátogat a fesztiválra, kivételes helyzetbe kerülhet, hiszen a Chef Market idén a fesztivál zárónapján megnyitja VIP standját a szektorban dolgozó érdeklődők előtt. Egy rövid regisztráció után lehetősége lesz belépni az egyik legnagyobb és legtrendibb standra, ahol gourmet fogásokkal és exkluzív italokkal látja vendégül Önt Magyarország egyik legnagyobb élelmiszer nagykereskedő cége. Regisztráljon itt és legyen most Ön a vendég!