Ettől a bortól nem lesz másnapos

Rókusfalvy Pál, Etyeki Kezes-Lábos Fesztivál, Fiatal pár fehérbort kóstol az etyeki Körpincénél
Vágólapra másolva!
Büntetés nélkül iszogathatunk? Az Illinois-i Egyetem kutatója, Yong-Su Jin megtalálta a módját, hogyan állítson elő olyan bort, amely nem okoz másnaposságot.
Vágólapra másolva!

Ha az amerikai tudós tervei bejönnek, az alkoholfogyasztást követő kellemetlen macskajajt hamarosan már csak anekdotákból fogják ismerni. A közelmúltban több kutatást is erre éleztek ki: legutóbbit az Illinois-i Egyetem mikrobiológus professzora, Yong-Su Jin, aki a borkészítés során használt élesztő génállományába való beavatkozással ért el érdekes eredményeket.

„Erjesztéssel készült ételeink és italaink, mint például a sör, a bor vagy a kenyér élesztő segítségével születnek meg. Az ebben található összetett gének duplán jelennek meg. Mindeddig nagyon nehéz volt a génállományukba való beavatkozás, ugyanis ha megváltoztattunk egy gént, annak párja kijavíthatta a beállt változást” – mondta el Jin.

Forrás: MTI/Manek Attila

Kutatásuk során egy úgynevezett „génkést” használtak, ami ketté tudta választani a génpárokat, megakadályozva ezzel az automatikus korrekciókat. Ugyanezzel a módszerrel avatkoztak be a borkészítés malolaktikus fermentáció (másképpen: almasav bomlás) szakaszába. A gén-kés segítségével klónozható az enzim, amely fokozza az almasav bomlást, mely a bor ízéért és karakteréért felelős - a helytelen fermentáció során keletkeznek azok a melléktermékek, amelyek a macsakjaj tüneteit is okozzák. Az eljárás nemcsak a borkészítés során alkalmazható, hanem bármilyen olyan ételnél és italnál, amely élesztővel készül.

Az utóbbi időben nem ez volt az egyetlen másnaposság elkerülésére irányuló kutatás. Egyelőre az alcosynth nevű gyógyszer tűnik a legjobb megoldásnak, amely utánozza az alkohol hatását, miközben csökken a máj károsodásának, a kontroll elvesztésének és az alkoholfogyasztást követő nap kellemetlenségeinek esélye.

Idehaza nem lehet

Magyarországon génmódosított élesztővel bort készíteni nem lehet. Az Európai Unióban nincs a piacon génmódosított élesztő, igaz, az USA-ban egy fajta GMO élesztő engedélyezett. A Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóság elárulta, Magyarországon csak az Európai Unióban engedélyezett GMO-t lehetne forgalomba hozni, tehát egy ilyen bor árusítása jelenleg nem lehetséges. A GMO-t tartalmazó élelmiszerek esetén a termék címkéjét kötelező az alábbi jelölések egyikével ellátni az 1830/2003/EK rendelet szerint: „Ez a termék géntechnológiával módosított szervezetet tartalmaz”, vagy „Ez a termék géntechnológiával módosított …..-t tartalmaz”

Kérdés azonban, hogy a másnaposság kiiktatása valójában nem csak kényelmi szempont, ami több bajt okoz majd? Mi fog majd minket vissza az italozástól, ha másnap úgy ébredünk, mintha mi sem történt volna? Alkoholizmus-prevenció gyanánt génmanipuláció helyett ajánljuk Hajnóczy Péter életművét.