A legkisebb borvidék a legnagyobb kincsek között

somló borok
A hangulatos Bogdán pincészet
Vágólapra másolva!
Magyarország legkisebb borvidéke, nászéjszakák bora, juhfark, tanúhegy… ezek jutnak eszünkbe először, ha Somló nevét halljuk. Mit kell tudni ezeken kívül a varázslatos borvidékünkről?
Vágólapra másolva!

Mindössze 550 hektáron terül el, nevét az egykor rajta található somfa erdőről kapta. Már a római korban is termeltek itt szőlőt, de nagyobb jelentőségre akkor tett szert a borvidék, amikor I. Szent István király az általa alapított bencés apácamonostornak szőlőterületet adományozott.

Az ország legkisebb borvidéke Forrás: Kodela Mia

Szigorú szabályok

A tatárjárás után épített vár, a főúri birtokok, a szigorú hegyközségi szabályzat mind-mind hozzájárult Somló fejlődéséhez és a minőségi bortermeléshez. Már 1752-ben komoly eredetvédelmi- és minőségbiztosítást vezettek be, a borhamisítás és a hitvány fajtákkal szemben. Az 1868-as somlói rendszabályozás hatására, - ami a ma is meglévő helyi viszonyok alapját adta - véglegesen felszabadultak a szőlőföldek, valamint meghatározásra került benne például a napszámosok munkarendje és munkaideje, de ebben gondoskodtak a vadvilág és környezet védelméről is.

A filoxéra Somlót sem kímélte, 1888-ban sokan tönkre mentek, az addig meglévő birtokszerkezetek megváltoztak, átalakultak, sokan kényszerültek eladni a szőlőiket. Sajnos az újratelepítés során már a bőtermő, de gyengébb minőséget adó fajtákat telepítették, ami sokat rontott a somlói bor hírnevén, amit a II. világháború és az államosítás tovább rontott.

Csodálatos somlói panoráma Forrás: Kodela Mia

Az elaprózódó területeket minden tapasztalat nélkül művelték tovább, leginkább saját fogyasztásra készítettek bort. A rendszerváltás és az azóta hozott hegytörvények a minőségi szőlőtermesztést és borkészítést helyezik előtérbe, és ez a törekvés a mai napig változatlan.

Páratlan talaj

Maga a Somló hegy 432 méter magas, vulkanikus tanúhegy. A helyi bor egyediségének a nagyon ásványos, sós jellegét tartják, amit a talaj gazdag minerális összetételének tulajdonítanak. Legjellemzőbb a fekete bazalt, de van itt kukoricabazalt, bazalttörmelék, meszes talaj, pannon homok, törmelékes lösz, barna erdőtalaj, fekete nyirok is.

Az aránylag meleg éghajlat mellett a bazalt az, ami a nappal elnyelt hőmennyiséget éjjel egyenletesen visszasugározza, így segítve a gyümölcs érését. Szőlőterületek nem csak a déli, hanem az északi-északkeleti oldalon is találhatóak, a déli oldalon természetesen magasabb cukorfokkal érik be a gyümölcs, míg az északi területeken a magasabb sav jellemző.

Az éghajlatváltozás, a felmelegedés miatt a nagyon forró években a hűvösebb területek jobb és egyensúlyosabb szerkezetű borokat adhatnak. A Juhfark, a nászéjszakák bora a legjellemzőbb Somlóra, itt található belőle a legtöbb telepítés, emellett Furmint, Hárslevelű, Tramini, Olaszrizling, Szürkebarát, Chardonnay és néhány kékszőlő fajta, mint a Kékfrankos, Syrah, Zweiglet, Pinot Noir, Merlot található itt.

Még hó borítja a tőkéket Forrás: Kodela Mia

Kirándulási útvonalak

Magyarországon 22 borvidék található, ezek közül talán Tokaj és Villány az egyedüliek, amik a saját lábukon is megállnak, ezek széles körben a legismertebbek. A Somlóért Nonprofit Kft.-t célja, hogy a borvidéket minél szélesebb körben megismertessék, szeretnék fiatalítani a hegyre látogató közönség életkorát, hogy a 20-35 éves korosztály is szívesen válassza úti célnak, amire a borturizmus fejlesztése, szálláshelyek kialakítása, kerékpárutak, a borokhoz kapcsolódó programok és bortúrák alkalmasnak látszanak. Segítségükkel, valamint a Nagy-Somlói Borvidék Hegyközség ajánlásával mi is felfedeztünk egy lehetséges kirándulási útvonalat a hegyen.

Somló Spirit Pálinkaház

Aki a 8-as főútról Somlóvásárhelynél kanyarodik fel a hegyre, az egykori Hegykapu irányába, az első, ami jobbról az útjába akad, az a 2009-ben megnyitott Somló Spirit Pálinkaház. Ez a modern, mégis tájba illeszkedő, Ekler Dezső által tervezett épület ad otthont a Cornus pálinkáknak.

A Somló Spirit pálinka-érlelője Forrás: Kodela Mia

Nemcsak a hegyen termő szőlőkből illetve törkölyből, hanem cseresznyéből, meggyből, barackból, szilvából, körtéből, málnából főznek itt pálinkát, de terveik között szerepel, hogy később somból is készüljön párlat. A pálinkafőzde termékeinek márkaneve is ehhez a gyümölcshöz kapcsolódik, a Cornus somot jelent. Minden a legkorszerűbb technológiával zajlik, környezettudatosan és energiatakarékosan állítják elő a tiszta gyümölcsből a párlatokat, kézzel válogatnak, valamint gépek nélkül történik a töltés, palackozás és a címkézés is.

A Hagyó-féle lepárló Forrás: Kodela Mia

Mindezeket a folyamatokat és magát a Hagyó Spirit 450 lepárlót is megtekinthető, megismerkedhetünk a pálinkafőzés egyes szakaszaival, a gyümölcsök beérkezésétől kezdve, egészen a pincében pihenő hordókig.

Tornai Pincészet

A család 1946 óta borászkodik, az alapító, Tornai Endre egy kis szőlőbirtokon kezdte, ma már 60 hektár saját területtel bírnak. Tornai Tamás és a harmadik generációt képviselő lányai, Eszter és Anna vezetik ma a borászatot. Az épület alapjait 1869-ben emelték, a legöregebb pinceág is ebből az évből való. Folyamatos felújítás mellett ma már egy egész komplexum áll a vendégek rendelkezésére, vinotékával, terasszal, étteremmel, bortörténeti múzeummal, több kóstoló teremmel, saját palackozóval.

A Tornai pince borai Forrás: Kodela Mia

A turisták örömére biciklikölcsönzőt üzemeltetnek és zárt szekrényt is biztosítanak a csomagoknak. A gyerekeknek játszósarok működik, kerekesszékkel kényelmesen megközelíthető minden, még a hallássérülteknek is speciális eszközök állnak rendelkezésre.

Boraikat a hagyományok tiszteletben tartásával, de a legújabb technológiáknak megfelelően készítik, reduktív és hordós tételeik is vannak, a 75 tölgyfahordó mellett 99 acéltartály is szolgálja a pincészetet.

Tornai Tamás kalauzolja a látogatókat Forrás: Kodela Mia

Három termékcsaládjuk van: a tartályos borokat a „Friss” borcsalád képviseli, ami gyümölcsös, jól iható, könnyedebb tételeket jelent, mint az általunk ott kóstolt 2013-as Zenit, illetve Juhfark; megjelenésében, szerkezetében és aromáiban mindkettő megfelelt ennek az elképzelésnek.

A nemsokára új címkével megjelenő „Prémium” kategória nagyobb testű, részben tölgyfahordós érlelésű, magasabb alkohollal rendelkező borokat jelenti, amit elsősorban éttermek és szállodák borlapjaira szánnak. A „Top Selection”-t a Grófi, Apátsági, Aranyhegy és Ilona dűlőkből, kizárólag jó évjáratokban készítik, koncentráltak, hordós érlelésűek, komoly testtel.

Várkapitány Pincészet

A Várkapitány Pincészetet 2007-ben alapította Csáki Tibor. A birtok központi épületét, ami alatt az érlelő pincék találhatóak, Makovecz Imre tervei alapján építették, egyben vendégházként is funkcionál. A pincészet és a szőlőterületek is, a hegy kissé hűvösebb, északi oldalán találhatóak. Későn szüretelnek, hogy legyen ideje a szőlőnek beérni és így elkerüljék a magas savakat, emellett alkohol is jócskán akad bennük.

A Várkapitány pince épülete Forrás: Kodela Mia

A 15 hektáros birtok területein főként Furmint, Hárslevelű, Olaszrizling és Juhfark terem, emellett Tramini, Sárgamuskotály és Cabernet Sauvignon is található a telepítések között. Kézműves borászatnak tartják magukat, hordóban erjesztenek és hordóban érlelnek, vegyszerrel nem dolgoznak, ugyanakkor a technológia adta lehetőségeket ők is kihasználják.

Hagyományos módon, hagyományos címkékkel a Várkapitány borok Forrás: Kodela Mia

Az általunk kóstolt 2013-as borok, az Olaszrizling, Juhfark illetve Tramini magas alkoholú, kevés és lágy savú borok, mineralitással és gyümölcsösséggel. El tudom képzelni, hogy azoknak, akik ezt a stílust kedvelik, nagyon is tetszenek, ugyanakkor az elegancia és az izgalom hiányzik belőlük. Mindegyik palack ugyanannyiba kerül, mindegy hogy milyen szőlőfajtából készült, vagy milyen évjáratú.

Bogdán Birtok

A Bogdán család törzsgyökeres somlószőlősi, az 1800-as évek közepétől már itt éltek. Ifj. Bogdán József, a jelenlegi birtokigazgató, - a Nagy-Somlói Borvidék Hegyközség elnöke - érettségi ajándékként kapta azt a 300 négyszögöles területet, ami mára 20 hektárra nőtt.

A hangulatos Bogdán pincészet Forrás: Kodela Mia

Fahordós és reduktív technológiákat ötvöznek, minden bor kap valamennyi hordós érlelést, mert szerintük a somlói bor csak így lesz igazán jó. Az épület, valamint a pince egy része még 1933-ban épült, a fedett teraszon vagy a belső teremben borkóstolókat tartanak, a vinotékában pedig meg is lehet vásárolni a palackokat.

Bogdán Levente mutatja be a pincét Forrás: Kodela Mia

Pár éve áttértek a csavarzárra, igyekeznek ötvözni a hagyományos stílust a modern elvárásokkal. Van itt könnyedebb, minerális, ám kissé sok fát kapott Juhfark, de kapunk ugyanebből a fajtából magas alkoholú, olajos és nagytestű bort is. Kóstolhatunk mustsűrítménnyel félszárazra beállított Traminit és a Primavera néven forgalomba hozott Müller-Thurgau is hasonló, édes stílusban készült, a 2012-ben leszüretelt „Deres” Furmint jégbor pedig inkább csak különlegesség.

Kreinbacher Pincészet

A Kreinbacher József által 2002-ben alapított birtok tavaly került igazán a figyelem középpontjába. Az őszi Budavári Borfesztiválon debütáltak ugyanis a méthode traditionelle eljárással készült pezsgőik, amik a francia Paul Bara champagne ház pincemestere, Christian Forget útmutatása mellett készültek.

A modern pezsgőkészítés eszközei Forrás: Kodela Mia

A négy pezsgő (Brut Classic, Extra Dry, Brut Nature és Prestige Brut) nemcsak minőségével vette és veszi fel a versenyt a hazai és sokszor a külföldi pezsgők ellen, hanem a külföldi hagyományos eljárással készült pezsgőkhöz képest igazán barátságos árával is. A palackos erjesztésű és érlelésű pezsgőkészítés a somlói terroirral, a jó savszerkezetű Furminttal és gyümölcsös Hárslevelűvel, ötvözve mindezt a francia tapasztalattal, a minőségi pezsgőkészítés egyik magyarországi mérföldköve lett.

Ne feledkezzünk meg a Kreinbacher borokról sem, a 40 hektáros birtok fő fajtái a Juhfark, a Furmint, az Olaszrizling és a Hárslevelű, valamint a helyre nem túl jellemző Syrah, amiből az elmúlt évjáratok tapasztalati alapján nagyon szép borokat készítenek. 2011-ben Európai Uniós támogatással megépült az új birtokközpont, borászat és pezsgőpincészet is, a modern komplexumot Ekler Dezső tervezte, ugyanaz, aki a Somló Spirit Pálinkaház épületét is.

Fontos az elegáns csomagolás Forrás: Kodela Mia

Kis pincészetek és a Somlói Borok Boltja

A program végén a házigazdáink és vendéglátóink mellett a helyi kistermelők nevében szót kért Cartwright Éva, a Somlói Borok Boltjának tulajdonosa, aki igazán a szívén viseli a hegy sorsát. A borvidéki összefogás idilli képe ott tört meg, mikor Cartwright Éva azt kérte, hogy a nagytermelők, akik megfelelő tőkével és támogatással rendelkeznek, ne feledkezzenek meg a kisebb pincészetekről, akik nem képesek anyagilag jelentős összeget áldozni marketingre, turizmusra, reklámra vagy sokszor általános fejlesztésre sem, de nélkülük Somló nem lenne az, ami. Valóban.

Itt készít bort az egy hektáron gazdálkodó Györgykovács Imre, az amerikai Wine & Spirits magazin által tavaly a világ Top 100 pincészete közé választott Stephan Spiegelberg, az egyedi stílusú, lehengerlő borairól ismert Balogh Zoltán a Somlói Apátsági Pincészettel, a többször díjazott Barnabás Pince, Fekete Béla és Kolonics Károly. Mór mellett itt is borászkodik Csetvei Krisztina, de Kis Tamás a Somlói Vándorral a Juniborászok legújabb tagjaként népszerűsíti Somlót. Barcza Bálint fantasztikusan tiszta és elegáns borairól se feledkezzünk el - csak velük, a kisebb termelőkkel együtt teljes a hegy csodás képe.