A zsírt nem a bogyók égetik

táplálékkiegszitők
Vágólapra másolva!
Milyen varázsszertől működnek a zsírégetők, és miért nem fogyunk tőlük, ha egyszer az van rájuk írva, hogy egy hét alatt tíz kilót lepucol? A protein tényleg olyan, mint a szteroid? Mik azok a táplálékkiegészítők, és minek vannak?
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

A táplálékkiegészítőket a mindig felkészült és pontosságra ügyelő bulvármédia az elmúlt évtizedekben olyan sikeresen mosta össze a szteroidokkal, hogy ha az ember nem nézne utána, azt lehetne hinni, hogy két mérőkanál proteintől is úgy fogunk kinézni, mint Tom Hardy, miután elfogyasztotta a Bane eljátszásához kiutalt injekciókat. Pedig a táplálékkiegészítők, ha nem is nélkülözhetetlenek, de kifejezetten jól jöhetnek egy komolyabb diéta során - nem árt tehát tudni, hogy a számtalan szépen becsomagolt, súlyos ezresekért, tízezresekért árult, és még súlyosabb, a parasztvakítás legmagasabb iskoláját képviselő tápkiegészítős marketingszövegekkel megküldött termékek mire jók, és mire nem.

Amire nem jók

Kezdjük a legszomorúbbal, ami nyilván sokak kedvét elveszi mindentől: arra egyetlen, legálisan kapható kiegészítő sem jó, hogy pusztán annak segítségével lefogyjunk, minden testmozgás és diéta nélkül. Nem, nem lehet velük az étkezést kiváltani. Illetve lehet, csak annak nem lesz jó vége. Ezerszer leírták már, leírjuk mi is: a táplálékkiegészítőknek nem véletlenül szerepel a nevében a "kiegészítő" szó, minden esetben rendes, kiegyensúlyozott és változatos étrend mellé fogyasztandóak. A dietetikusok ezért is szeretik inkább az étrend-kiegészítő kifejezést használni, ami kétségkívül pontosabb, de sajnos nem lehet olyan klasszul rövidíteni, mint a tápkieget, ezért mindennapos használatra ez az alkalmasabb.

A celebekkel hirdetett, szupermarketekben kapható diétás porok általában étkezéshelyettesítőként szerepelnek, és azt a tévképzetet táplálják, miszerint ezek hosszú távú, kizárólagos fogyasztása önmagában vezet bárhova a gasztroenterológiai magánrendelésen kívül. (Arról már ne is beszéljünk, hogy ha az ember megnézi ezeknek a poroknak a tápanyagtartalmát, akkor olyan fehérje-szénhidrát arányt talál, amire gyakorlott gyúrósok is csak elismerően csettintenek, hogy ez ám a tömegnövelő cucc a javából). Nem leszünk tőlük két nap alatt szuperizmos, kigyúrt, egybenyakú figurák, akik már rádiótelefonálni is csak eltartott könyökkel tudnak, mert nem fér el a testük mellett a karjuk a túlfeljett széles hátizomtól.

És amire valók

Fehérjebevitel

A fehérje- vagy proteinkészítmények általában tejsavóból vagy szójából kivont és koncentrált, nagy biológiai értékű fehérjék (a jó minőségű készítmények hasznosulása megelőzi a tojásban és a tejben található fehérjékét is). A táplálékkiegészítők közül ez az, amire még a leginkább megéri beruházni, bár vannak olyan vélemények is, miszerint még azt a pénzt is érdemesebb inkább jó minőségű húsra költeni. Ha valaki komolyabban sportol, akkor azért jelentős könnyebbség lehet egy-egy turmix legurítása, segítségükkel a napi szükséges fehérjebevitelt könnyíthetjük meg, mert jó minőségű fehérjeforráshoz jutni egyáltalán nem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk, főleg, ha valakinek eleve problémái vannak a húsevéssel.

Vitaminok

Az alapszabály itt is érvényes: akkor érdemes vitaminkészítményeket szedni, ha a rendes napi táplálkozásunk nem elég kiegyensúlyozott ahhoz, hogy a szervezetünk számára biztosítsa a szükséges mikronutrienseket (vitaminokat és különböző ásványi anyagokat). Hogy aztán a szükséges mennyiség mennyi, az eléggé változó, attól függően, hogy éppen melyik kutatás eredményeit tekintik mérvadónak, de ebben ennek a cikknek nem feladata állást foglalni. (Emlékezzünk csak a pár hónappal ezelőtti, a D-vitaminnal kapcsolatos történetre, amikor is hirtelen kiderítették, hogy az FDA és egyéb szervek által megállapított adagnál a tízszer több lenne a megfelelő - és például a C-vitamint tekintve még ennél is hevesebb viták dúlnak).

Zsírégetők

Ezekkel lehet a legtöbbet kaszálni, nyilván már pusztán a megnevezés is olyan, hogy az ember automatikusan elkezd hinni a különböző kis kapszulákba rejtett csodában és varázslatban. Az igazság az, hogy a különböző termogén zsírégetők nemhogy nem csodaszerek, de sok esetben nem bizonyított a hatékonyságuk - ami meg igen, az nagyjából a bennük levő nem kevés koffeinnek köszönhető. A hivatalos szöveg általában étvágycsökkentő hatással, gyorsabb anyagcserével és a megemelkedett testhő miatti hatékonyabb zsírégetéssel adja el ezeket a cuccokat, ebből a háromból az első kettő még igaz is lehet, az utolsó meg olyan mítosz, amelyet minden kétséget kizáróan bizonyítani eddig nem sikerült. Ha valaki mindenáron szeretne ilyenre pénzt költeni, mert jobban érzi magát tőle, akkor csak arra vigyázzon, hogy az előírt adagolást ne lépje túl, főleg, ha érzékeny a különböző stimulánsokra. Aki például egy reggel elfogyasztott kávétól hajnali kettőig forgolódik az ágyban álmatlanul, az jobban teszi, ha elkerüli ezeket a termékeket. A zsírégetők között szokás még emlegetni az L-karnitint, amely nem igazi zsírégető, hanem a zsírsavak szállításában segédkező hidroxi-aminosav. Kis mennyiségben megtalálható a húsokban, tejben is (3,5 mg van 100g csirkehúsban). Bizonyos kutatások szerint jótékonyan hat az izomszövetek regenerációjára, és megfelelő mennyiségű karnitin jelenlétében a szervezet könnyebben hasznosítja a zsírsavakat.

  1. A tudatos táplálkozás
  2. Nem a zsír hizlal
  3. A glikémiás index
  4. Szóval...le szeretne fogyni
  5. Öt dolog, ami nélkül nem érdemes belekezdeni
  6. Klasszikus diéta
  7. A ketogén diéta
  8. A böjt jó barát - az időszakos böjtöléses diéták