Piac a metróépítés közepén

rakoczi teri piac
Vágólapra másolva!
A hat éve épülő Rákóczi téri metrómegálló mögötti - igen, lassan iskolába mehetnek azok a gyerekek, akik már nem látták az építkezés nélküli teret - vásárcsarnokot mintha elfelejtették volna a vásárlók és az árusok is. Van hús, zöldség, tej és a kötelező resztlik, de mintha csökkentett üzemmódban működne minden. Piackörkép a Rákóczi térről.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Zöldségek

Az egyszintű piactéren egy nagy és elszórtan néhány kisebb zöldséges van. A középső standsoron - ahol a többi piacon általában az őstermelők árulnak hétköznap csak két árus, egyiknél csak tojást lehetett kapni, hétvégén több őstermelőt találhatunk. A kínálatban mindent meg lehet találni, ami egy magyar háztartásba általában kell, most, szezonban például korrekt a cserkó és egyéb erőspaprikák választéka, de a mángoldot, a passiógyümölcsöt és fűszernövényeket ne itt keressük. Az árusok kedvesek, segítőkészek.

Forrás: Táfelspicc

Húsok

Elsősorban sertés és baromfihús kapható, utóbbiból rengetegféle. Hatalmas pulykanyakak, kacsa és csirke is bő választékban. Szinte minden hentesnél vannak alapfelvágottak és mintha a kiegészítő jelleggel árult tészta vagy éppen keksz és teafű kötelező lenne a piacon (igen, a legtöbb hentesnél is van tej, Nutella vagy éppen édes keksz). Nyulat, bárányt és borjút nem találtunk. A vásárlók számához képest aránytalanul sok a hentesegység, de még így is van bezárt hentes bolt.

Forrás: Táfelspicc

Halak

Mivel egyikünk a Fény utcai piac közelében nőtt fel és már akkor is járt oda piacozni, amikor piacépület nem volt, nosztalgikus érzések támadtak fel benne az akváriumok láttán. Tényleg élő itt a ponty és a gyerekek még ma is ugyanúgy bámulják és tátognak a halaknak az üveg előtt, mint huszonöt évvel ezelőtt. A friss - de nem élő - halak között van süllő, pisztráng, lazacderék és persze az afrikai harcsa. Fagyasztva fogas, hekk és makréla, de van békacomb is az egy szem halasnál. Aminek különösen örültünk, hogy füstölve makrélát és lazacot is tart a halaspult, ami egy ekkora piacon minimum meglepő. Panírozott, fagyasztott termékek tömkelege közül is választhatunk, ha nem szeretnénk az otthoni panírral vergődni, sőt, a fagyasztott és konyhakész (kényelmi) termékek mennyiségben győzedelmeskednek a frissek felett.

Forrás: Táfelspicc

Sajtok
Több tejtermékes stand is van, amelyeknél a márványsajt és a pálpusztai a legkirívóbb a szokásos trappista és Anikó sajt mellett, az egyetlen kivétel a házisajtos egység, ahol őstermelőtől vehetünk tehén- és kecskesajtokat, borban, paprikaolajban érlelve például, de nyers- és pasztőrözött tej is van.

Forrás: Táfelspicc

Egyéb
A két-három kifőzde kirántott termékekkel operál, de van hamburger és sör is, de jó kávét ne ezen a piacon keressünk. A kofák mellé telepítettek egy Spart és egy Rossmannt is, amivel elfoglalták a vásárcsarnok területének nagy részét.
Ezekben sok meglepetés nem érhet, de a főbejárattól balra, a kínai boltban meghökkentően nagy a kínálat. Úgy tűnik, éttermekre is számítanak, mert lehet tésztát, szárított gombát és különböző olajokat is nagy kiszerelésben venni, a bolt lazán hozza a budapesti delik és kínai élelmiszerüzletek választékát. A tésztaválaszték óriási, emellett lehet teafűcsomagot, rizsfőzőt és edényeket, rózsás tányérokat is kapni. Fagyasztókból tenger gyümölcseit, és kész gombócokat is árulnak.

Forrás: Táfelspicc

Miért érdemes ide járni?
A kínai boltban megtalálunk minden alapanyagot, ha kínait főznénk. Egy ilyen kicsi halast is csak üdvözölni tudunk, pláne mert nincs a környéken közel-távol másik. Ha a környéken lakunk és nincs időnk vagy kedvünk a Nagycsarnokig elmenni, a napi bevásárlást itt el tudjuk intézni. Parkolási lehetőség az utcán macerás, de a mélygarázs az építkezés alatt már működik. A csarnokot viszont ne nagyon akarják fotózni, mert minden szögből belelóg az építkezés, amit viszont csak engedéllyel lehet, tudtuk meg az egyébként rendkívül készséges és udvarias biztonsági őrtől. Értik, 2012 Budapest.

Cím: Rákóczi tér 7-9. és Víg u. 23-27.
Nyitvatartás: hétfő: 06.00 - 16.00, kedd-péntek: 06.00 - 18.00, szombat: 06.00 - 13.00