Az első svájci kaviár

első svájci kaviár
Vágólapra másolva!
A svájci Frutigen városban működő Tropenhaus nevű kereskedelmi projekt keretében készült el az első svájci tokhalkaviár. Az üvegház fűtéséhez geotermikus energiát használnak.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A svájci faluban működő Tropenhaus Frutigen a Lötschberg bázisalagútból nyeri a geotermikus energiát az üvegház melegítéséhez. A bázisalagút olyan vasúti vonal, amely több mint 34 km hosszan húzódik az Alpok alatt, lerövidítve az utat Milánó és Zürich között. A Tropenhaus ötlete akkor született, amikor 2002-ben világossá vált, hogy a bázisalagútból kifolyó 20 fokos vizet nem lehet a közeli Kander folyóba vezetni, mivel veszélyeztetné a folyóban élő pisztrángok természetes bioritmusát. (A pisztráng rendkívül érzékeny a víz oxigéntartalmára, ami a víz hőmérsékletével fordítottan arányos.)

Ha a vizet mesterségesen lehűtenék, kárba veszne a benne rejlő termikus energia, amit annyi mindenre fel lehet használni - így a meleg vizet egy üvegház, a Tropenhaus fűtésére kezdték használni. A kétezer négyzetméteres területen egzotikus növények (például orchidea) és gyümölcsök termesztése folyik (papaja, mangó, banán, licsi, gránátalma vagy a gujáva). Ezek termelését évi tíz tonnára szeretnék növelni.

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A Tropenhaus legjelentősebb része azonban a tokhalfarm: a kültéri medencékben körülbelül 35 000 tokhal él 2700 köbméteren, a bázisalagútból folyó meleg alpesi forrásvízben, itt készült az első svájci kaviár. Az idén körülbelül 800 kg kaviárt sikerült termelniük, ennek ára átlagosan 3000 svájci frank/kg (azaz csaknem 700 ezer forint). A Tropenhaus célja, hogy 60 ezer tokhallal rendelkezzen, valamint az éves kaviártermelést 3 tonnára tornázná fel. A cég haltermelési terveiről itt olvashat bővebben.

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A Tropenhaus turisztikai célponttá vált, étteremmel, kiállítóteremmel, valamint a telepen végigjárható ösvénnyel várják a vendégeket, ahol bemutatják a megújuló energia és a cég működését. A Tropenhaus saját bolttal is rendelkezik, ahol a szuvenírek mellett saját termelésű gyümölcseiket, valamint a helyi tokhalból készült termékek (például füstölt tokhalfilé, előre csomagolt tokhal) is megvásárolhatók.