A japán whisky az új skót whisky

bill murray santori
Vágólapra másolva!
Az idén egy japán whisky lett az év whiskyje, köröket ráverve a single maltok origójának tartott skóciai termékekre. A skót gasztronómia Mohácsa régóta érik, hogy sikerül-e fölállniuk, és hogy mikor, az egyelőre kérdés.
Vágólapra másolva!

Nincs skót a top ötben

A múlt héten kiadott, több mint 4500 tételt pontozó whiskykalauz, a világ jelenleg legrelevánsabbnak tartott World Whisky Bible ismét bevitt egy állast a skót nemzeti öntudatnak.

A legjobb whisky ugyanis az idén egy Japán tétel lett, méghozzá egyedülállóan magas, 97,5 ponttal (a maximális adható pont 100). Ez még önmagában talán nem lenne ok olyan nagy szomorúságra, bár nyilván ez sem kellemes a függetlenségi népszavazás miatti felfokozott hangulatból éppen kikászálódó skótoknak.

Az már inkább kellemetlen lehet, hogy a kalauzban az idén először a Top ötben egyetlen skót tétel sem található.

Az elveszett jelentés című filmben Bill Murray Santorit reklámoz Forrás: Origo

(Arról, hogy a single malt, blended, ír, skót mit jelent, itt bővebben olvashat)

Az pedig egyenesen nemzeti tragédiaként is értelmezhető egyesek számára, hogy nemcsak hogy nem került skót whisky az első ötbe, de a kalauzt kiadó Jim Murray szerint jelenleg a skót whiskyk meg sem közelítik a Japánban készülő italokat. Olyannyira, hogy lassan egy ligában sincsenek.

Borokkal már eljátszották ezt

Ha erről a kis történetről többeknek az újvilági borok diadalmenete, az 1976-os, „párizsi ítélet” , és a rátarti franciák csúfos veresége jut eszébe, az nem jár messze az igazságtól.

Rövid összefoglaló a párizsi ítéletről

A hetvenes évek azóta is emlegetett borkóstolói eseménye volt a hetvenhatos, amikor is egy vakteszten az akkor eléggé lenézett kaliforniai borok nemcsak chardonnay, de vörös kategóriában is megverték a franciákat. Az eset további szépsége, hogy mindezt kilenc francia, egy brit és egy amerikai bíróval sikerült összehozni, tehát még azt sem lehet mondani, hogy az amerikaiak felé lejtett a pálya.
Forrás: Mikael Leppa

A képlet viszonylag egyszerű: egy iparágban hosszú ideje egyeduralkodó ország, vagy iskola szükségszerűen elkényelmesedik, és ha az addig esetleg féltve őrzött technológiák napvilágra kerülnek, máshol szükségszerűen megjelennek az éhes versenytársak. És ha ezek a sikerre éhes versenytársak kellő tőkével és a maximalizmusra való hajlandósággal bírnak, akkor előbb, vagy utóbb megszorongatják az elkényelmesedett konkurenciát. Ez történt a francia borokkal, és ez történt a skót single maltok piacán is. Ráadásul ha valaminél az alapanyagok minősége, tisztasága az egyik legfontosabb tényező, nem érdemes csodálkozni azon, hogy a Japánok előbb utóbb átveszik a vezetést.

Nem ma kezdték

A japán whiskygyártás kilencven éve tökéletesíti italait – az első lepárló 1923-ban pont az a Yamazaki volt, amelyik az idén győzedelmeskedett (igaz, a Santori már ezt is felvásárolta). A céget alapító Sindzso Torii célja éppen az volt, hogy a Japán ízléshez jobban igazodó, kifinomultabb whiskyket gyártson, a már akkor is egyeduralkodó, de kissé karcos skótokkal szembemenve. Komoly előnyt jelentett száméra, hogy a whiskyfogyasztás addig elhanyagolt területét hódította meg: az addig főleg önmagában fogyasztott italt Sindzso a gasztronómia szerves részeként kezelte, és olyan italokat akart készíteni, amik a legendásan kifinomult japán konyha ételeivel passzolnak.

Forrás: Tokuriki Motohiko

Tokió már négy évvel ezelőtt a whiskyfogyasztás központjának számított, ahova az igazi fanatikusok szabályosan elzarándokoltak.

„Vannak Edinburgh-ben és Londonban is nagyon király helyek, de Tokió ezt az egészet egy másik szintre emeli. Bárok tucatjaiban kóstolhatjuk meg a legjobb, legkülönlegesebb tételek ezreit.” – mondta a Guardiannek Chris bunting a Drinking Japan című kalauz szerzője. És ezeknek a csúcstételeknek a komoly hányada már akkor sem a tőzeglápos skót szigetvilágból származott, hanem Japán lepárlók készítették. (A jjapán whiskyipar nagyságát jól mutatja, hogy az idei győztes Yammazakit is birtokló Santori az idén tizenhat milliárd (!) dollárért (!) vásárolta meg az amerikai Jim Beamet.