Világbajnok lett a magyar csiliszósz

spirit of attila, nagy
A győztes termék
Vágólapra másolva!
Világbajnok lett a Spirit of Attila nevű magyar csiliszósz a Louisiana államában rendezett, a világ legerősebb önteteit felsorakoztató versenyen. Diczkó László termelő reméli, a győzelem az egész magyar kézműves iparnak jót tesz majd.
Vágólapra másolva!

A The World Hot Sauce Awards nevű versenyen tizennégy országból 109 gyártó indult 284 termékkel, 49 kategóriában. A Chili Hungaria manufaktúra Spirit of Attila terméke a Hot sauce/Hot csoportban szerezte meg a legjobbnak járó helyet – ezen a kategórián kívül csak kettő volt, amelyben erősebb termékek indultak. A hivatalos eredménylista itt olvasható.

„A kategória, amelyben mi indultunk, a legnépesebb volt, harminc körüli indulóval. A verseny történetében eddig mindig amerikaiak győztek. Idén három nem amerikai országból értek el helyezést, de

kategóriát nyerni csak nekünk sikerült,

így nagyon boldogok és büszkék vagyunk" - mondta el Diczkó László, a manufaktúra vezetője. Hozzátette,

a versenyen elsőként indultak magyar termelőként csípős termékkel.

A Spirit of Attila a manufaktúra vezető terméke. Bár nem ez a legerősebb, mégis ez a legkedveltebb mind a magyar, mind a külföldi vásárlók körében: „Számos rendezvényen vagyunk jelen országszerte, és rendszeresen tartunk kóstoltatást is. A Spirit of Attila az a termékünk, ami az amerikai, de általában a külföldi vevőinknek is a legjobban ízlett. Ezért gondoltuk, hogy a több mint harminc tagot számláló Magyar Virtus termékcsaládunkból ezt nevezzük a világversenyre”.

A győztes termék Forrás: Chili Hungaria manufaktúra

A termelő kiemelte, hogy Magyarországon is szép eredményeket értek már el csípős szószaikkal, hiszen az

övék az egyetlen magyar minősített csilis termékcsalád.

Hajdú-Bihar megyében egy minőségi termék díjat, valamint ugyanitt egy kitüntetett minőségi termék díjat is magukénak tudhatnak.

A Spirit of Attila kétféle paprikából készül: a szellem csiliből és egy dorset naga nevű paprikából.

Erejét tekintve mindkettő volt már Guinness rekorder:

„A legerősebb, Ultra Hot csoportban európai termék nem is igen indulhat, mert az Európai Unióban kötött, hogy bizonyos élelmiszerekhez milyen adalékot lehet tenni. Ebben az esetben a kapszaicin kerül hozzáadásra, az unión belül azonban ezt csak természetes úton lehet bármilyen élelmiszerhez hozzáadni. Az unión kívül vonatott vagy szintetikus kapszaicint is lehet használni az ételekhez, így a legerősebb kategóriában csak ezek a termékek indulhatnak” – tette hozzá Diczkó.

A termelő először 2010-ben találkozott egy számára nagyon érdekes jamaikai paprikával, és azonnal érezte, hogy ezzel szeretne foglalkozni. A következő évben bele is fogott a termesztésbe: „Több mint 4000 fajta paprika van a világon, a hibridek számát pedig meg sem lehet becsülni.

Azonnal láttam benne az üzleti lehetőséget,

a termesztés hobbi része pedig abban maradt meg, hogy minden évben próbálok nagyon különleges darabokat is termelni. Jelenleg nagyjából negyven féle paprikám van, de hat-nyolc különleges paradicsomfajtát is termesztek”.

Diczkó László termelő Forrás: Chili Hungaria manufaktúra

A termelő az Origónak elmondta, hogy egy kicsi kertészetet tartanak fent, de összekötve a feldolgozással ez a vállalkozás biztosítja egy család megélhetését:

A manufaktúra termékeinek előállításában nagy segítség Diczkó László mérnök felesége, aki az élelmiszerbiztonsági szempontokat felügyeli: „Nálunk teljesen nyitottan folyik a termelés, sőt

kimondottan szeretjük, ha a vevők eljönnek hozzánk

és megnézik a körülményeket, az ültetvényt. Meglátásom szerint az élelmiszer bizalmi kérdés, a fogyasztói bizalom nagyon fontos, az értékesítésben később ez előnyére válik a manufaktúránknak”.

A világbajnoki cím egyik pozitív hozadéka, hogy a

Chili Hungaria részt vehet a 2016-os louisianai csípős szószok kiállításán,

a Hot Sauce Expon is. A termelő hozzátette: „Ez a díj nem csak nekünk, de az egész magyar kézműves iparnak nagyok sokat jelent".