A só kinyír minket, mégis ragaszkodunk hozzá

sós pálcika ropi címlapkép
Vágólapra másolva!
Alap, hogy a túlzott sózás egészségtelen, rengetegszer halljuk, hogy a népbetegségnek számító magas vérnyomás egyik gyújtógombja. Mégis sokat sózunk, és nem nagyon szeretünk beszélni arról, hogyan változtassunk ezen. Mi lehet ennek az oka? Az, hogy függők vagyunk, és az addikció nem egyszerű dolog. A változás azonban nem lehetetlen, tehát lássuk, hogyan szokunk rá a sóra, és hogyan szokhatunk le róla. 
Vágólapra másolva!

Mi más, mint egy egeres kísérlet a bizonyítéka annak, hogy a só – pont, mint a cukor

függővé teszi az agyat, akár a cigaretta vagy a drogok.

A só ugyanis ugyanazon agyi részeket stimulálja, mint a fenti dolgok. Derek Denton, a Melbourne-i Egyetem professzora szerint: „Ez a kísérlet megmutatta, hogy a só iránti vágy olyan állapotot idéz elő az agyban, ami akkor figyelhető meg, amikor kezdünk rászokni az opiátokra vagy például a kokainra.”

Megkívánta? Ilyen formában nem valószínű Forrás: Táfelspicc

A vizsgálat során három csoportra osztották az egereket: az elsőket magas sótartalmú étellel etették, a második csoporttól teljesen megvonták a sót. Ezen rágcsálók agyi működését hasonlították össze a harmadik csapattal, amely egy teljesen megszokott és normális étrend szerint táplálkozott.

A só úgy hat ránk, mint a szex

Korábban már írtunk arról, hogy bizonyos ételek, ízek hogyan okozhatnak függőséget: az idegtudomány az ételt természetes jutalomnak tekinti, amely jó érzéssel párosul – akárcsak a szex vagy a másokkal való törődés. Ez a bizonyos jó érzés ösztönzi az embert arra, hogy a cselekedeteket szüntelenül megismételje.

Több fajta sót is ismerünk Forrás: Wikipedia

A jutalom és a jó érzés közötti kapcsolatot az agy mezolimbikus pályarendszere (másképpen dopaminerg rendszere) fordítja le az ember számára. Ha valamilyen jóleső ételt fogyasztunk, az agy ezen rendszere aktiválódik, és ez felelős az akaratlagos cselekvések ellenőrzéséért is – például, hogy

tényleg megsózzuk-e még azt a már amúgy is sós pecsenyét?

Azonban különbség van jutalom és jutalom között is. A jó érzés nem okvetlenül társul mindenféle ételhez, amit beviszünk a szervezetünkbe. Az emberi érzékelés bizonyos ingereket előnyben részesít, például a sósat és édeset a keserűvel és a savanyúval szemben.

De miért szeretjük a só ízét?

A kutatók nem magyarázzák túl a dolgot: szerintük egy ősi beidegződés, ösztön az, amely ilyen mélyen belénk ágyazta a só szeretetét. Megtanultuk, hogy az egészségünk érdekében szükségünk van rá, a sóban található nátrium ugyanis az egyik legfontosabb makroelem az emberi szervezet számára. Az evolúció során csupán az a tudás sikkadt el, hogy a só, mint a legtöbb dolog, kizárólag kis mennyiségben lesz a javunkra.

Sógyártás a németországi Halle városban (1670) Forrás: Wikipedia

Aradvári-Szabolcs Mariann dietetikus szerint a só iránti igényünk szempontjából nagyon meghatározó szerepe van a nevelésnek:

Ez a függőség a szívünket teszi tönkre

A Delaware-i Egyetem kutatói szerint a sok só hátrányosan befolyásolja az erek, a szív, a vesék és az agy egészségét – függetlenül attól, hogy magas vagy alacsony a vérnyomás. Elsősorban a vérerek vannak veszélyben, ugyanis az endothelium működésében állhatnak be változások – ez az ér belső szerkezetének egy része, amelynek többek között szerepe van a véralvadásban és az immunrendszer működésében. A sok só az artériák merevségét, illetve a bal kamrai szívizom megvastagodását (hipertrófiáját) is okozhatja.

Az egyik legfontosabb makroelem Forrás: Táfelspicc

A dietetikus szerint azonban nem lehetetlen a leszokás:

Ehhez kapcsolódóan, íme, néhány étkezési tanács: „Ha salátához készítünk felöntőlevet, használjunk például fűszeres ecetet, az ízhatás így is meglesz. Zöld salátákhoz keverhetünk gyümölcsöket, így az ízt kissé eltoljuk az édes irányába –

a sószegény étrend egyik praktikája az úgynevezett ízáthangolás.

Ha savanykás, illetve édes íz irányába elmozdítjuk az adott ételt, nem fog hiányozni a só, mégis finom marad.”

Sókitermelés Thaiföldön Forrás: Wikipedia

Nincs kivétel

A különböző sófajták (konyhasó, tengeri só, Himalája-só) mikroelemeikben különböznek, de a fő összetevők – a nátrium (40%) és a klór (60%) – megegyeznek. A magas vérnyomást és a többi egészségügyi problémát a túlzott nátriumbevitel okozza, ezért bármilyen sót használunk, csökkenteni kell a mennyiséget.

Egy sófüggő vallomásai

A Telegraph újságírója úgy közelítette meg a témát, hogy elemezni kezdte a saját függőségét. Néhányan talán magukra ismernek a következő sorok olvasása közben: „Sokat beszélünk a cukorfüggőségről. Hát, én sófüggő vagyok, már időtlen idők óta.

Gyerekként még a bőrömről is lenyaltam a sót, amikor kijöttem a tengerből.

Nem tudom elképzelni, hogy narancsot, almát vagy dinnyét egyek anélkül, hogy megsóznám. Sózom a szendvicset, a joghurtot, és ha senki nem néz oda, még a borospoharamba is szórok.”

Jól ismerjük Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A fentiek elég radikális képet mutatnak a sófüggőségről, azonban a szöveg így folytatódik:

A zárógondolatokkal talán már többen tudnak azonosulni. Gyakori ugyanis, hogy bizonyos ételeket megszokásból sózunk. A szakértők is azt tanácsolják, hogy tegyük el szem elől a sószórót, ne emlékeztessük magunkat lépten-nyomon, hogy az étel mindig lehetne egy kicsit sósabb. Ha intenzívebb ízekre vágyunk, próbáljuk ki az illatos-illóolajos zöldfűszereket.

Ezt kell eltenni az asztalról Forrás: Wikipedia

Úgy szeretsz, mint a sót? Te háládatlan!

Emlékeznek a népmesére, amelyben a nem túl bölcs király képtelen eldönteni, melyik lányára hagyja legszebb királyságát? Az öreg nem bízta a véletlenre, és a következő sportszerűtlen kérdést intézte utódaihoz: mondjátok meg, mennyire szerettek engem? Az idősebb lányok költőien oldották meg a feladatot, persze a legkisebb volt a legokosabb, aki

azt válaszolta, úgy szereti édesapját, mint a sót.

A király nem értékelte a választ, a meg nem értett királylányt pedig kitagadta.

Só nélkül a grillezett comb se finom Forrás: Kecskemetfilm Kids/Youtube

Az okos, de minden bizonnyal életképtelen királylány az erdőbe menekült, ahol megtanulta az önfenntartás praktikáit. Természetesen rátalált a szerelem egy vadászó királyfi személyében. Boldogan éltek, amíg egy nap az ifjú király meg nem kérdezte, miért is tagadták ki sok évvel azelőtt. A történet hallatán az ifjú király kitalálta, hogy megvendégeli az öreg királyt, és a vacsorán csupa sótlan ételt tálaltat majd neki.

A belátás pillanata Forrás: Kecskemetfilm Kids/Youtube

A tanulság innentől egyértelmű, ám nem ugyanaz, mint a miénk, de azért mi is levonjuk: a sót nem kell elhagyni,

szükségünk van rá, és nemcsak az ízek, de az egészség miatt is.

Azonban mint mindent, ezt is csak mértékkel szabad használni.