Alvadt vér, húscafatok és hígtrágya a Pest megyei vágóhídon

nébih vágóhíd
Vágólapra másolva!
Elképesztő látvány fogadta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőreit egy Pest megyei vágóhíd ellenőrzésekor: az üzemben a padozatot, a falakat és a berendezési tárgyakat alvadt vér, kosz és húscafatok borították, a vágást többek között nem működő késfertőtlenítő, eldugult kézmosó és rozsdás berendezési tárgyak mellett végezték. A vágóhíd működését azonnali hatállyal megtiltották a szakemberek.
Vágólapra másolva!

A Pest megyében végzett ellenőrzés során súlyos higiéniai és nyomonkövethetőségi hiányosságokat tártak fel a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (KÜI) szakemberei: a vágóhídon nagyon komoly volt a szennyezettség. A fémfelületek berozsdásodtak, a kézmosási és eszközfertőtlenítési lehetőségek korlátozottak, a munkaruhák pedig kifejezetten szennyezettek voltak, továbbá nagy mennyiségű, állati eredetű mellékterméket is találtak a helyszínen.

Forrás: Nébih

Az ellenőrzés során az üzemben fellelt, nem nyomon követhető termékek (nagyjából fél tonna, többnyire belsőség) megsemmisítését, továbbá – tekintettel a nyomonkövethetőségi és higiéniai hiányosságokra – a még megfelelő fogyaszthatósági idejű, már kiszállításra került termékek visszahívását rendelték el a szakemberek.

Forrás: Nébih

Az egységben lévő sertések az őket kísérő állategészségügyi dokumentummal – egyedi jelölésük alapján – nem voltak összeegyeztethetőek, ezért eredetük igazolásáig elrendelték az állatok forgalmi korlátozását. Az üzem tulajdonosának a korlátozás ideje alatt gondoskodnia kell a sertések – állatjóléti előírásoknak megfelelő – ellátásáról.

Forrás: Nébih

A súlyos higiéniai hiányosságok felszámolásáig a vágóhíd működését azonnal hatállyal megtiltották a szakemberek.

Forrás: Nébih

Forrás: Nébih
Forrás: Nébih
Forrás: Nébih
Forrás: Nébih
Forrás: Nébih
Forrás: Nébih
Forrás: Nébih
Forrás: Nébih
Forrás: Nébih
Forrás: Nébih