Kevés a megfizethető étterem, pedig volna rá igény

gault & millau 2016 budapest
Mautner Zsófia, az est háziasszonya
Vágólapra másolva!
Még a séfek is beismerték: szükség van a középkategóriás, elérhető áron megfelelő minőséget nyújtó éttermekre Magyarországon, mert ezekből bizony súlyos hiányt szenvedünk.
Vágólapra másolva!

Ott voltunk a 2016-os magyarországi Gault&Millau étterem-és borkalauz bemutatóján, hogy megtudjuk, hogyan beszél magáról, egymás közt a hazai gasztrószakma. Elégedetten nyugtáztuk, hogy az emberek a földön járnak.

Mautner Zsófia, az est háziasszonya Forrás: Nagy Zsófia

Bár a november 20-i esemény elsősorban a díjazásáról szólt, mégis többször szóba került, hogy a

piramis csúcsát valamilyen módon mindenki számára elérhetővé kellene tenni.

Bár éttermet nyitni mindig óriási rizikó és felelősség, jó lenne, ha néhány vállalkozó kedvű ember megpróbálná pótolni a hiányosságokat.

Az év kisvendéglője a Fricska Gasztropub lett Forrás: Nagy Zsófia

2015 jó év volt

Elvileg jó évet zárt a magyarországi gasztrószakma, és ami az újításokat, elsősorban a fővárosban koncentrálódó alternatív vendéglátást illeti,

Bécset is felülmúltuk.

Ez azt jelenti, hogy a streed food és kisvállalkozások nagyon jól teljesítettek, a kávé is „végre kiszabadult az energiaital buta ketrecéből”. Az említett középkategóriás, minőségi, de hozzáférhető éttermekből azonban nagy a hazai hiány.

Az vidéki étterme az Anyukám mondta encsről Forrás: Nagy Zsófia

Már a sörök is

A kalauzban először szerepelnek kézműves sörök. A díjazók szerint bár a minőség ingadozó, vannak nagyon jó és kifejezetten kiemelkedő termékek is, tehát a terület mindenképpen felfelé ívelő szakaszban van.

Az év konyhafőnöke Lőrincz György (Babel) Forrás: Nagy Zsófia

Az év étterme díjat az Alabárdos kapta. Bicsár Attila séftől megtudtuk, egyáltalán nem számítottak erre, mivel szerintük általában az új, feltörekvő helyeket szokták jutalmazni:

Megérdemelték

Az év borászata a Heimann Családi Birtok lett Forrás: Nagy Zsófia

Az év borászata díjat elnyerő Heimann-házaspárt szintén meglepte a szakmai elismerés. Heimann Ágnes elmondta:

Férje, Zoltán hozzátette, hogy bár nem azért dolgoznak, hogy jutalmazást kapjanak, valóban sokat jelent nekik ez az elismerés.

Az év étterme az Alabárdos, melynek tulajdonos Andrusch Péter, séfje Bicsár Attila Forrás: Origo

Az anonim szakértők értékelése alapján a következőképpen alakult a lista:

  • Az év étterme az Alabárdos (tulajdonos: Andrusch Péter)
  • Az év borászata a Heimann Családi Birtok
  • Az év konyhafőnöke Lőrincz György (Babel)
  • Az év étteremtulajdonosa Pintér Katalin (Gerbaud, Onyx, Émile)
  • Az év felfedezettje a St. Andrea Wine & Gourmet Bar
  • Az év kisvendéglője a Fricska Gasztropub
  • Az év vidéki étterme az Anyukám mondta (Encs),
  • Az alternatív vendéglátás 2016 elismerést pedig a Séf utcája és a Buja disznó(k) kapták
A díjazottak széles sora Forrás: Origo

A díjazás részletes eredményeit itt találják.