Sárgának hívjuk a répát, pedig nem is az

répa sárgarépa
Így teljes a színpaletta
Vágólapra másolva!
Magától értetődő a répa narancssárga színe? Pedig nem az. Az ismert zöldség hátterében a történelem és egy európai uralkodó áll.
Vágólapra másolva!

Ha sárgarépára gondolunk, hiába a név, mégis általában narancsszínű zöldség jelenik meg a képzeletünkben. Ezt ismerjük, használjuk, vesszük magától értetődőnek. A jelenség azonban nem a természetnek, hanem az európai történelemnek köszönhető.

Itt már az általunk ismert fajtát festették meg Forrás: Foodbeast

A répa eredetileg a Közel-Keletről származik, Európában először a középkorban jelent meg: bár akkor még csak a fehér, sárga és a cékla színére emlékeztető változat.

A narancssárga fajtát csak a tizenhetedik századi nemesítésnek köszönhetjük,

azonban semmivel sem volt kedveltebb, mint elődei. Elterjedése egy holland uralkodónak, I. Vilmosnak köszönhető.

Így teljes a színpaletta Forrás: Foodbeast

Vilmos Oránia hercege és a Spanyolország ellen vívott háború szimbóluma volt, a narancs szín pedig az uralkodói szimbólumai közé tartozott. Az ő tiszteletére fogtak bele a nagymértékű répatermesztésbe, és innen indult a ma ismert külalakkal világhódító útjára: először az Egyesült Királyságba, majd Észak-Amerikába is. A hagyományos színek végül szinte teljesen visszaszorultak.