Asszonycipelő verseny és disznóvágás - így kell télen mulatni!

farsang verőce 2016
Vágólapra másolva!
Ki mondta, hogy falun nincs élet? Verőcén, a Dunakanyar egyik legszebb településén idén is megmutatták, hogy milyen a farsangi dínom-dánom.
Vágólapra másolva!

Bolhacirkusszal, műlovarnővel és asszonycipelő versennyel indult a délután, amelyben az óvodások, az iskolások ugyanúgy részt vettek, mint a mókára fogékony nyugdíjasok. A mulatozás lenn a Duna partján folytatódott, ahol össznépi keringőzés, élő zene és gyerekbarát disznóölés várta a helyieket.

Pálinka és hurka, forralt bor és kolbász került az asztalokra, a kondérban rotyogott a káposzta. Még a hajókról is irigykedve nézték, micsoda jó élet van itt - nem láttunk egy szomorú arcot sem, erről képriportunk is tanúskodik.

Megjött a műlovarnő, belovagolt szürke lován Forrás: Zirig Árpád
Nagy sikert aratott Forrás: Zirig Árpád
Helyi kardnyelőt is találtunk Forrás: Zirig Árpád
A tányérzsonglőr takarítónő Forrás: Zirig Árpád
A nyugdíjasok macska-egér játéka Forrás: Zirig Árpád
Pálinka segíti a kötéltáncos mozgását Forrás: Zirig Árpád
Minden hiába, lelépett a kötélről Forrás: Zirig Árpád
A fakír is beleült a szögbe Forrás: Zirig Árpád
Minden évben van asszonycipelő verseny Forrás: Zirig Árpád
Keringő a szürke Dunánál Forrás: Zirig Árpád
A gyerekeknek mutatták be, hogy lesz a disznóból kolbász Forrás: Zirig Árpád
Forró volt a hangulat a mínusz 9 fokban is Forrás: Zirig Árpád
"Apu, lehetek böllér?" - kérdezte egy kisfiú mögöttem Forrás: Zirig Árpád
A kislányok is beszálltak a munkába Forrás: Zirig Árpád
Gerincfűrészelés cilinderben: úri falu ez Forrás: Zirig Árpád
A profik azért gyorsabbak Forrás: Zirig Árpád
Disznóvágás a Duna mellett Forrás: Zirig Árpád
Volt elég hurka, senki sem szomorkodott Forrás: Zirig Árpád