Penészes káposztával csaltak Vecsésen

vecsés savanyúság
Vágólapra másolva!
Engedély nélkül és rendkívül rossz higiéniai körülmények között készítette a savanyúságot az a vecsési kistermelő, akit a hét elején ért tetten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. 
Vágólapra másolva!

A Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának szakemberei a vecsési ellenőrzésekor megállapították, hogy az előállító engedély nélkül,

megdöbbentően rossz higiéniai viszonyok között,

nagyüzemi szinten készítette a savanyúságokat.

Vecsés és savanyúság Forrás: Nébih

A házi savanyúságként eladott termék egy része thaiföldi kukoricakonzervből, valamint a nagybani piacon vásárolt zöldségekből készült, teljesen ellenőrizetlen körülmények között.

Thaiföldi kukoricával Forrás: Nébih

A helyszínen jelöletlen, penészes káposztát, fokhagymát, uborkát, paprikát és egyéb zöldségeket találtak az ellenőrök. Az üzem pincéjében

nem élelmiszeripari célra engedélyezett edényekben,

hordókban savanyították a termékeket, az előállításról azonban semmilyen nyilvántartást sem vezettek.

Gyanús, igaz? Forrás: Nébih

A helyszínen mintegy 38 tonna terméket forgalmi korlátozását és azonnali megsemmisítését rendelték el a KÜI munkatársai.

Gusztustalan pincében dolgozott Forrás: Nébih

A vecsési ellenőrzéssel egy időben egy fővárosi piac savanyúságokat forgalmazó üzletét is ellenőrizték a KÜI munkatársai. Az üzletet további intézkedésig – a mintegy 1,4 tonna jelöletlen árukészlet forgalmi korlátozása mellett – hatósági zár alá helyeztek az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek.

Paprika a kukában Forrás: Nébih