Hamisított bort találtak a Balatonnál

Vörösbor, meglepett kislány
Girl, 4-5 Shows Surprise, Person Pouring Wine In Glass
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinálásával három nap alatt 89 észak Balaton-parti borászatot és 300 000 hektoliter bort ellenőriztek. A Balatoni Vihar elnevezésű akció előzményeként 1 000 hektoliter hamisított terméket foglaltak le. Négy borászat működését kellett ideiglenesen felfüggeszteni, míg a kisebb, például jelölési, higiéniai hibák miatt pedig figyelmeztetésben részesítették a vállalkozásokat az ellenőrök.
Vágólapra másolva!

32 borászati felügyelő 89 északi parti borászatot ellenőrzött április 25-27. között. Az akció előzményeként a Nébih

1000 hektoliter hamisított bort foglalt le egy tapolcai borászatnál, a Világos Kereskedelmi Bt.-nél.

A hatóság a termékeket azonnali hatállyal zárolta, továbbá az üzem működését is felfüggesztették a szakemberek.

Jöhet a szezon

Az ellenőrzéssorozatot e jelentős hamisítási eset miatt, valamint a balatoni bor jó hírének megőrzése érdekében indította a hatóság. Az akció célja az volt, hogy a szakemberek még szezon előtt meggyőződhessenek arról, megfelelő-e a borok minősége, valamint eleget tesznek-e az élelmiszerbiztonsági előírásoknak.

A kép illusztráció! Forrás: AFP/SCANPIX/Bengt Af Geijerstam

300 000 hektoliter terméket vizsgáltak meg a szakemberek. Nyomon követési hibát az ellenőrzött termékek 2%-ánál, 6740 hektoliternél találtak, a laboratóriumi vizsgálatok során pedig egyetlen tételnél sem állapítottak meg minőségi problémát.

A Balaton-felvidéki borok tehát mind élelmiszerbiztonsági, mind minőségi szempontból megfelelőek.

Apróbb hibák is

Nyomonkövetési jogsértések miatt 4 borászati üzem működését kellett ideiglenesen felfüggeszteni. Az üzemek csak a hibák kijavítása, majd ismételt hatósági szemle után folytathatják a tevékenységüket. A többi borászatnál csak kisebb, például jelölési, higiéniai hibákat találtak az ellenőrök, amelyek miatt figyelmeztetésben részesítették a vállalkozásokat. Ezek javítását szintén igazolni kell a hatóság felé.