Nébih nádcukorteszt: 25 termék, 15 eljárás

nébih nádcukor
Vágólapra másolva!
Az egyre népszerűbb barnacukrokat és barna nádcukrokat vizsgálta legújabb terméktesztjében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Vágólapra másolva!

A Szupermenta projekt részeként a hatóság többek között ellenőrizte a cukorkészítmények eredetét, nehézfém és növényvédőszer-maradék tartalmát, valamint megvizsgálta azt is, hogy valóban több tápanyagot tartalmaznak-e, mint a közismert, cukorrépából készített fehér kristálycukrok.

A 25 ellenőrzött termékből 15 esetében kellett hatósági eljárást indítani jelölési hiányosságok miatt.


A termékteszten 22 barna nádcukrot és 3 barnacukrot vizsgáltak meg a NÉBIH munkatársai. Ezek közül 20 termék főként külföldről behozott kristályos cukor, 5 pedig kockacukor volt.

A teszt képei Forrás: Nébih Szupermenta

A hatóság kockázatbecslés alapján ellenőrizte a termékek ólom, kadmium, higany, arzén és réz, azaz nehézfém szennyezőanyag tartalmát. A kilenc vizsgált nádcukorból négynél a kimutathatósági határ alatti, míg öt terméknél elenyésző mértékű értéket mértek a NÉBIH laboratóriumában.

A növényvédőszer-maradékok vizsgálatát 307 különböző hatóanyagra végezték el

a szakemberek, de egyetlen készítménynél sem találtak kifogásolható értéket. Az izotópos mérésekből kiderült, hogy valamennyi nádcukorként megjelölt termék valóban cukornádból készült.

Kockacukrokat is vizsgáltak Forrás: Nébih Szupermenta

Az is egyértelműen megállapítható, hogy a barnacukrok és barna nádcukrok nem tartalmaznak számottevően több ásványi anyagot, mint a közismert fehér kristálycukrok. A szacharóz, azaz cukortartalmuk pedig gyakorlatilag megegyezik.

A hatóság szakemberei kifogásolták azokat a termékeket, amelyek bár nem bio élelmiszerek, de a termék jelölésén a cégnévben mégis a „bio" felirat szerepel, és az olyan módon volt megjelenítve, hogy a cégnév a vásárló számára a termék ökológiai eredetét hangsúlyozza, holott az valójában nem biogazdálkodásból származik.

Hígították is Forrás: Nébih Szupermenta

A jelölési problémák miatt a Nébih a 25 vizsgált termékből 15-nél hatósági eljárást indított. Ennek során

figyelmezteti a cukrok gyártóit, forgalmazóit a hibák kijavítására.

Szakértő és laikus kóstolók kedveltségi vizsgálaton tesztelték a cukrok küllemét, színét, ízét és illatát. A kockacukroknál szempont volt az oldódás és az is, hogy a cukor nem porlik, miközben kiveszik a dobozból. A teszteket nem csak száraz, hanem „limonádé halmazállapotban" is elvégezték.
A kristályos barnacukrok és barna nádcukrok versenyének eredménye:

  1. Happy Harvest Demerara durva szemcsés finomítatlan nádcukor
  2. Sweet Family finomítatlan nádcukor
  3. Interherb Gurman Mauritiusi Nádcukor és a Gold Pack Demarara finomítatlan nádcukor.

A kockacukrok között első a Koronás cukor Demerara Nád kockacukra, második a Bio Cubes Bio kocka nádcukra, míg harmadik a Koronás cukor Aranybarna kockacukra lett.

A részletes eredményeket itt töltheti le.