A sütemény, amit biztosan bárki el tud készíteni

tejespite, clafoutis
Vágólapra másolva!
Öt perc munka. Semmiféle konyhai alapismeret. Bármilyen gyümölcs. Csak 40 perc az ötlettől a megvalósulásig.
Vágólapra másolva!

Kéne egy sütemény, de semmi kedvem sütni, gyúrni, keleszteni, dagasztani, nyújtani, szaggatni, formázni. Van itt egy tál gyümölcs, amiből már vagy degeszre ettem magam, vagy tudom, hogy holnapra már ehetetlen lesz, és kár lenne érte.

Várni sincs kedvem, háromnegyed óra múlva már enni szeretném,

vagy tálalni akarom a váratlanul beesett vendégeknek. Erre a helyzetre nyújt megoldást a tejes pite, vagy, ha puccos, eredeti nevén akarjuk szólítani, clafoutis (ejtsd: „klafuti”).

Tejes pite, avagy clafoutis Forrás: Ács Bori

Az eredeti francia

A clafoutis eredetileg fekete cseresznyéből készül, abból a fajtából, amit nálunk igen nehéz, ha nem lehetetlen beszerezni. A szemeket magostul használják fel a desszerthez, ezért koncentráltabb lesz az ízük, enyhén kieresztett levük ízesíti a sütemény lágy tésztáját.

Évek óta készítem újra és újra, mindig éppen olyan gyümölccsel, ami akad, és nem volt olyan, amivel ne lett volna nagyon, nagyon finom. A következőkkel teszteltem: meggy, szeder, áfonya, málna, kajszibarack, őszibarack, körte, alma, szilva. Ezek különböző kombinációi is csodálatos eredményhez vezethetnek, például: kajszibarack-ribizli, kajszibarack-meggy, szeder-málna és így tovább.

Nagyon egyszerű és finom Forrás: Ács Bori

Luxusverziók

Ha mindez nem lenne elég, néha rá is szórok valamit, ami a kezembe akad, és érzésem szerint illik az adott gyümölcshöz. Például:

  • szeletelt mandulát (sárgabarackhoz)
  • darált diót (meggyhez)
  • reszelt csokoládét (málnához, meggyhez, szederhez)
  • reszelt fehér csokoládét
  • valamilyen likőrt, pálinkát

Csalás! Ez palacsinta!

Mindenkinek menni fog Forrás: Ács Bori

Lényegében arról van szó, hogy a gyümölcsöket megmossuk, tetszőleges formában kivajazott tálba, formába rendezzük. Egy másik tálban pedig összekeverünk néhány alapanyagot. Az így kapott masszát a gyümölcsre öntjük.

Fél órán keresztül sütjük. Megesszük.

Még várni sem kell túl sokat, mert langyosan a legjobb.

Clafoutis – alaprecept

  • fél kg érett gyümölcs, ha kell, magozva
  • 5+5 dkg cukor
  • 10 dkg liszt
  • 2,5–3 dl tej – attól függően, mennyire leves gyümölcsöt használok
  • 3 tojás
  • 1 evőkanál vaj – plusz egy kevés az edény kivajazásához

A sütőt előmelegítem 180 fokosra. A gyümölcsöt megmosom, ha kell, kimagozom, és egy kivajazott tálban elrendezem. Megszórom az első 5 dkg cukorral. A tojásokat egy külön tálba ütöm, felverem, hozzáadom a másik 5 dkg cukrot, alaposan elkeverem, felöntöm a tejjel.

Folyamatos keverés mellett (vigyázat, csomósodhat, habverő vagy gépi habverő a legjobb eszköz ehhez a fázishoz) kis adagokban hozzáadom a lisztet, és homogén masszát keverek belőle, majd a lágyra olvasztott vajat is hozzáadom. A gyümölcsre öntöm. A meleg sütőbe tolom, kb. fél óra múlva kész, de

figyelni kell, ki lágyabban, ki szilárdabban szereti.