Van sokkal jobb a főtt kukoricánál!

kukorica krémleves
SONY DSC
Vágólapra másolva!
Félre a fagyasztott és a konzervkukoricával, itt a szezon, nem kell félni a frisstől: könnyen előkészíthető, hidegen és melegen is tökéletes kukoricalevesben tettük naggyá az egyik legjobb nyári zöldséget.
Vágólapra másolva!

Az igazi gasztrofanatikusoknak nem igazán kell bemutatni a Serious Eats-et, mert akik szeretnek főzni és kísérletezgetni, egy idő után azon kapják magukat, hogy mindent erről az oldalról készítenek. Kenji J. López-Alt, a lap főszerkesztője tavaly adott ki egy könyvet The Food Lab címmel (azonos nevű rovatából összegyűjtött technológiákkal és receptekkel), ami az egyik legjobb és leghasznosabb gasztronómiai olvasmány, ha érdeklik a biológiai-kémiai folyamatok a főzés során.

Frissen vágott kukoricaszemek Forrás: Nábelek Zsófia

A nála tanultak sokat segítettek, amikor kukoricaleves mellett döntöttem, hogy valami újat, mégis megbízhatót tegyek az asztalra a vasárnapi ebéden. Variáltam az apróságokkal,

kevés rizsecet került bele, hogy ne legyen túl édes, kevesebb tejszín, hogy ne legyen túl nehéz, és kicsivel több fokhagyma, mert a fokhagyma jó.

Ahogyan azt az előző krémleveses cikknél is írtuk, érdemes alaplevet használni, hogy víz helyett még inkább gazdagítsuk a leves ízét. Ennél a receptnél azzal erősítjük a kukoricaízt, hogy a zöldség- vagy csirkealaplébe forraljuk a kukoricacsöveket fűszerekkel (vagyis infuzionáljuk), így még intenzívebben kukoricás lesz a végeredmény.

Kukorica-krémleves

Alapanyagok:

  • 6-7 közepes cső kukorica
  • 1,5 liter zöldség- vagy csirkealaplé
  • 1 babérlevél
  • 1 tk ánizsmag
  • 1 tk koriandermag
  • 1 tk egész feketebors
  • 1 csillagánizs
  • 1 közepes fej hagyma apró kockára vágva
  • 4 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • 4 ek puha vaj
  • 2 ek liszt
  • 2 dl tejszín
  • 1 közepes burgonya meghámozva, 2 centis kockákra vágva
  • 1 ek rizsecet (opcionális)

A kukoricákról levágom a szemeket: fogok egy csövet, egy tálba állítom, és szépen körbevágom egy éles késsel. A megmaradt csöveket egy nagyobb lábasba teszem,

ráöntöm az alaplevet, hozzáadom a babérlevelet, ánizsmagot, koriandermagot és a feketeborsot.

Magas lángon 10 percig forralom, leveszem a lángról, újabb 10 percig lefóliázva hagyom infuzionálni az ízeket a lébe, majd leszűröm.

Miközben az alaplé forr, előkészítem a többi alapanyagot: meghámozom és kockára vágom a burgonyát, felaprítom a hagymákat. Egy lábasban hevíteni kezdem a vajat, beleszórom a kukoricaszemeket és a hagymákat, 8-10 percig közepes lángon párolom, néha megkeverem.

Itt például hidegen, csilipehellyel és frissen vágott újhagymával Forrás: Nábelek Zsófia

Amikor a hagymák már üvegesek, és a kukorica is elkezdett puhulni, rászórom a lisztet, gyorsan csomómentesre keverem.

Felöntöm a leszűrt alaplével, és hozzáadom a burgonyát.

Addig főzöm, míg a burgonya megpuhul, majd hozzáöntöm a tejszínt. Botmixerrel a lehető legsimábbra turmixolom, közben sózom, ha túl édes, hozzáadom a rizsecetet. Darabosan is megállja a helyét, de inkább leszűrtem, hogy selymesebb legyen.

Hidegen-melegen is kiváló, jól áll neki egy kis csípős, de tálaláskor egy kevés új- vagy metélőhagymával is érdemes megszórni. Nem tudom, milyen lehet fagyasztottból vagy konzervből, de még dübörög a szezon, úgyhogy ezen egy darabig ne gondolkodjunk komolyabban!