Vágólapra másolva!
Megkezdték a Windows 2000 magyar változatának forgalmazását, ezzel egy időben kereskedelmi forgalomba kerül a Windows 2000 Server vállalati kiszolgáló honosított változata is - jelentették be a Microsoft Magyarország május 2-i budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A cég vezetői beszámoltak arról is, hogy az új operációs rendszer a február 17-i megjelenést követő egy hónap alatt több mint 1 millió példányt adtak el világszerte. A Microsoft Magyarország számításai szerint komoly karriert fut majd be a magyar verzió is. Mint elhangzott, jelenleg az üzleti PC-k 40 százalékán fut Windows NT technológiájú rendszer, s ezt az arányt az év végére 70 százalékra kívánják emelni.

A Windows 2000 elsősorban a professzionális, vállalati felhasználók számára készült, a cég korábbi közlése szerint több mint 1 milliárd dolláros költséggel. Hercegh Tamás, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: a cég a június 30-án záruló idei üzleti évben 35-40 százalékkal növelte forgalmát, s ez a jelentős bővülés nem árnövekedésből, hanem a felhasználók számának emelkedéséből származik.

A forgalomnövekedés egy része a legális szoftverhasználók körének bővüléséből adódik - tette hozzá. Az ügyvezető szerint a magyar piacon jelenleg 64 százalékos az illegális szoftverek aránya, a nagyvállalati körben azonban ennél lényegesen alacsonyabb, 20 százalék alatti.

Arra a kérdésre, hogyan érintheti a magyarországi leányvállalatot az anyacég esetleges "feldarabolása", Hercegh Tamás elmondta: az ügy még nem zárult le, s a Microsoft biztos abban, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság végül a cégnek ad majd igazat.

(MTI)

Ajánló: