Vágólapra másolva!
Az AMD hivatalosan is bejelentette, hogy minden igyekezete ellenére jövő nyárra tolódik ki a 1,5 GHz-es, asztali PC-kbe szánt processzorának megjelenése. Mindezek ellenére a félvezetőgyártó távolabbi tervei között már szerepel a 2 GHz-es ClawHammer.
Vágólapra másolva!

Eredetileg a gyártó 2001 tavaszán szerette volna forgalomba hozni a gyors processzort. Ennek érdekében felgyorsította az 1,5 GHz-nél kisebb modellek megjelenését. Az ütemtervről azonban alig egy hónap alatt bebizonyosodott, hogy betarthatatlan.

Az AMD illetékeseinek elmondásai szerint a csúszás oka nem technológiai hiányosságoknak tudható be, hanem stratégiai döntés következménye. Martin Booth, marketingigazgató elismerte, hogy az új processzorok megjelenésének egyik akadálya a chipkészletek és alaplapok piacán hónapok óta tapasztalható hiány.

A vállalat szóvivője bejelentette, a Palmino és Morgan nevű, hordozható gépekbe szánt chipek készen állnak a startra, az AMD tervei szerint 2001 tavaszán kerülnek az első modellek a számítógépgyártókhoz.

A távolabbi jövőre vonatkozó tervekről is beszélt a félvezetőgyártó képviselője. Az AMD 2002-ben szeretné bemutatni a nagyközönségnek a 64 bites ClawHammer kódnevet viselő processzorát, amely már a 0,13 mikronos technológiával dolgozó gyártósorokon fog készülni. A fejlesztés végcélja az, hogy ezzel a lapkával az AMD elérje a következő nagyobb mérföldkőnek számító 2 GHz-et.

(c|net)

Ajánló: