Betekintést enged a Windows 2000 forráskódjába a Microsoft<br/>

Vágólapra másolva!
A Microsoft megváltoztatva eddigi stratégiáját közölte: nagyvállalatok számára hozzáférhetővé teszi üzleti operációs rendszerének, a Windows 2000-nek a forráskódját.
Vágólapra másolva!

A döntés értelmében a programkódba elsőként pillanthatnak olyanok, akik nem a Microsoft munkatársai. Az engedéllyel rendelkezők körének csupán betekintése joga lesz, a szoftvert nem változtathatják meg saját céljaiknak megfelelően, ahogy azt a nyíltkód licenc a Linux esetében megengedi.

Steve Lipner, a Windows .Net szerverek értékesítési vezetője elmondta, megközelítőleg 1000 szervezet kap lehetőséget, hogy átnézze, ellenőrizze a Windows 2000 forráskódját. Köztük elsősorban a nagyobb hardvergyártók, valamint a vezető tudományos intézetek.

Lipner elmondta azt is, hogy hasonló feltételek mellett a vezeték nélküli eszközökkel foglalkozó cégek is kérhetik a Windows CE teljes forrásának kiadását. A szoftveróriás mindkét esetben szigorú feltételek mellett adja át az egyes modulok programkódját és a különféle dokumetációkat.

Elemzők szerint a Microsoft a döntéssel el szeretné oszlatni az operációs rendszert övező kételyeket, és meg kívánja nyugtatni a nagyobb tételben vásárlóit arról, hogy a szoftver megfelel a biztonsági előírásoknak.

(MercuryNews)

Ajánló: