Telefonálni is lehet a Yahoo Messenger új változatával<br/>

Vágólapra másolva!
A Yahoo közzétette üzenetküldő szoftverének 4-es változatát, amellyel az internetezők már a világ bármely pontjára telefonálhatnak. A Messenger ezenkívül lehetőséget ad a csevegések rögzítésére, végre nekünk tetsző névre változtathatjuk ismerőseink felhasználói neveit és egyetlen kattintással kereshetünk a világhálón.
Vágólapra másolva!

A piacvezető internetes vállalat elsősorban a globális telefonálás miatt határozott úgy, hogy kiadja a szoftver bővített verzióját. Az online reklámpiac tavalyi visszaesése a Yahoo-t is újabb bevételi források felkutatására kényszerítette, ezért döntött a cég fizetős PC-telefon funkció beépítésére.

A Yahoo Messenger felhasználói a világ bármely országába kezdeményezhetnek hívásokat, amelyek költségét a szolgáltató egy virtuális telefonkártyáról vonja le. A globális telefonálást bárki használhatja, azonban a beszélgetések egy amerikai szolgáltatón keresztül bonyolódnak, ezért a percdíjak az Egyesült Államok területén érvényes tarifatáblázathoz vannak igazítva.

A tengerentúli belföldi hívás díja 2 cent percenként, míg ha a Yahoo-n keresztül szeretnénk felhívni egy magyarországi telefonszámot, 14 centet kell fizetnünk. A virtuális telefonkártya banki átutalással, hitelkártyával tölthető fel.

A szoftver jó pár újdonságot tartalmaz azok számára is, akik csak szöveges üzenetek küldésére használják. A 4-es verzió kényelmi funkciókkal bővült: a könnyebb azonosítást segíti az, hogy végre átnevezhetjük ismerőseink kódnevét egy általunk kitalált becenévre.

A korábbi változatokban az üzeneteink eltűntek, miután becsuktuk a párbeszéd-ablakot. A Message Archive funkció ezen segít, a szoftver ugyanis kérésre eltárol minden általunk küldött, illetve hozzánk érkező üzenetet, továbbá rögzíteni lehet a konferencia-csevegések tartalmát is.

A Yahoo szolgáltatásainak jó része elérhető a Messengeren keresztül, egyetlen kattintással híreket olvashatunk, megtudhatjuk milyen időjárásra kell számítani az általunk kiválasztott városokban, megnézhetjük mi történik a világ tőzsdéin, illetve kereshetünk az ablak alján elhelyezett dobozban.

[origo]

Ajánló:

Korábban:

Az azonnali üzenetküldés - avagy közkeletű angol rövidítéssel IM - egy szűk kör hóbortjából mára az egyik legfontosabb internetes alkalmazássá vált, amelynek piacáért a legnagyobb cégek versenyeznek. Az egyik táborban az America Online - a másikban pedig mindenki más. Vírus támadja a MSN Messenger felhasználóitA Microsoft népszerű üzenetküldő rendszerén keresztül fertőző vírusra lettek figyelmesek a szakemberek. A Hello néven ismert alattomos program szétküldi magát az MSN Messenger hálózatán keresztül, majd lefagyasztja a számítógépet. Intelligens "műhaverok" lepik el az üzenetküldő hálózatokatAz elkövetkező néhány héten belül az üzenetküldő rendszereken intelligens ügynökök fognak felbukkanni, akik kérésre megszerzik a minket érdeklő, legfontosabb információkat.