Megkezdődött a 64 bites Windows tesztje<br/>

Vágólapra másolva!
A Microsoft eljuttatta tesztelőinek idén októberben megjelenő operációs rendszere, a Windows XP 64 bites változatát. Az Itanium processzorokon futó szoftvercsomaggal a vállalat a PC-alapú rendszereknél jóval drágább Unix-szerverekkel kíván versenyre kelni.
Vágólapra másolva!

Az operációs rendszer az Intel 64 bites processzorára épülő konfigurációkkal együtt került meghatározott számú tesztelőhöz. A lapka a Microsoft szoftverével együtt elsőként szakít a közel másfél évtizedes 32 bites architektúrával, és szakemberek szerint azonos órajel mellett hozzávetőleg megduplázza a PC-k számítási teljesítményét.

A 64 bites környezet széleskörű elterjedésének egyik gátját a szoftverek hiánya jelenti. A 32 bites alkalmazások ugyanis egy emulátor segítségével futnak az Intel processzorán, ennél fogva a vártnál alacsonyabb teljesítményt nyújtanak.

A Dell a bejelentés hírét követően mutatta be első 64 bites PowerEdge szerverét, amely várhatóan augusztustól kezdve lesz megvásárolható.

(ZDNN)

Ajánló: