Vérengzésre buzdításért perlik Lara Croft alkotóit<br/>

Vágólapra másolva!
A számítógépes játékokat gyártó Eidos képviselője is ott ül majd a 25 vádlott között abban a perben, amelyet az 1999-es Colorado-i iskolai vérengzésben elhunyt gyermekek szülei indítottak. A szülők szerint ugyanis a lövöldözős játékok elszakítják a valóságtól a fiatalokat, és az öldöklést örömforrásként tüntetik fel. A per tétje 3,5 millió dollár.
Vágólapra másolva!

Jolie mint Lara Croft
1999-ben

Egy hasonló periratot, amit a Kentucky államban található Paducah iskolában történt lövöldözés kapcsán nyújtottak be, az illetékes bíróság elutasított.

Egy női arc részlete a Final Fantasy-ből

Az Eidos által kiadott két világhírű számítógépes játékból is film készült, amelyeket az idén nyáron mutatnak be. A Tomb Raider moziváltozatában Angelina Jolie domborítja Lara Croft szerepét. A népszerű Final Fantasy sorozatból készült film pedig az első lesz a világon, amelyben az összes "emberi" szereplőt számítógéppel alkották.

(Financial Times)

Ajánló:

Korábban:

2000. március 23.