Húszéves a PC

A világ az elmúlt két évtized során jelentős átalakuláson ment keresztül, köszönhetően az információs forradalomnak. A láncreakciót 1981 nyarán az IBM indította el Personal Computer nevű számítógépével, amely elég olcsó volt ahhoz, hogy akár egyetlen ember is megvásárolhassa.

Bár nem az IBM PC volt az első személyi számítógép a piacon, hiszen már 1977-ben kapható volt az Apple saját komputere, valamint a Tandy TRS-80-asa, mégis ez az architektúra volt az, amely a drága játékszerből széleskörben használt eszközt csinált.

Természetesen a dicsőség nem csak az IBM-et illeti, nagy szerepe volt a PC elterjedésében az Intelnek, amely a gép lelkét képező processzort gyártotta, valamint a szoftverhátteret kidolgozó, akkoriban alig néhány főt számláló Microsoftnak.

Andy Grove, az Intel és Bill Gates, a Microsoft elnöke
az első PC és a legújabb notebookok társaságában

A piszkos tizenkettő

Az IBM vezetése 1980 nyarán - alig egy évvel a PC hivatalos bemutatója előtt - ismerte fel a személyi számítógépekben rejlő lehetőségeket. A vállalat tizenkét legjobb mérnökét bízta meg az eszköz megtervezésével, a szigorúan titkos fejlesztés a Project Chess fedőnevet kapta.

Mivel az IBM minél hamarabb piacra szerette volna dobni a PC-t és versenyt futott az idővel, nem maradtak hosszú hónapok arra, hogy saját processzort dolgozzon ki. A cég választása a memóriagyártóként ismert Intelre esett, amely ez idő tájt - nem túl nagy sikerrel - 8080-as jelzéssel gyártott mikroprocesszorokat.

Az első PC 4,7 MHz-es processzorral, 64 kB memóriával és 360 kB-nyi adat tárolására alkalmas nagylemezes meghajtóval került forgalomba. A géphez járt továbbá egy zöld színű, monokróm képernyő is, valamint egy indítólemez, amelyről a gép feltöltötte a memóriába a DOS (Disk Operating System) első verziójának rendszerállományait.

A konfiguráció 3000 dollárba került, de azok a felhasználók, akik nem vásároltak monitort és otthoni tévéjükre kötötték a számítógépet, csak 1500 dollárt fizettek a PC-ért.

Három dolláros autó

Az elkövetkező húsz év jelentős változásokat hozott a PC életében. Nemcsak gyorsabb és olcsóbb lett, de gyakorlatilag az élet minden területén fontos pozíciót vívott ki magának.

1985-ben áttörés történt: megjelentek a 386-os processzorok, amelyek nemcsak "még gyorsabbak" voltak, de lehetővé tették a párhuzamos programfuttatást (multitasking). Ugyanebben az évben pedig a polcokra került a Microsoft első grafikus operációs rendszere, a Windows.

Jól érzékeltetik a személyi számítógépek hihetetlen népszerűségét az 1981-es és 2000-es eladási mutatók is: míg az első évben 130 000 PC-t értékesítettek, addig tavaly már 500 millió számítógép talált gazdára világszerte. Ehhez képest az IBM 1981-ben úgy vélte, húsz év alatt talán sikerül 80 milliót eladni a PC-ből.

Mindezek ismeretében megdöbbentő, hogy az ötvenes-hatvanas években egyetlen egy olyan próféta sem akadt, aki előre megjósolta volna a komputer forradalmát. A statisztikai számításokra használt, teremnyi méretű nagyszámítógépek árnyékában dolgozó szakemberek még 1968-ban is úgy vélték, az átlagembernek sosem lesz szüksége saját gépre.

Ha az autóipar ugyanolyan sebességgel fejlődött volna, mint a számítógépipar, akkor mára 2,75 dollárba kerülne egy olyan Rolls-Royce, amely 300 000 kilométeren fogyasztana 1 liter benzint.

Michaleczky Péter

Korábban az [origo]-ban:

Negyvenévesek a számítógépes játékok

Ötven éve adták el az első számítógépet