Ingyen tesztelhető gyors, vezeték nélküli hálózat

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A város több körzetében összesen ezer londoni lakos próbálhatja majd ki ingyen az új szolgáltatást, egészen november közepéig. Cserébe rendszeresen visszajelzést kell küldeniük az NTL-nek tapasztalataikról, a hálózat működéséről.

A cég azt tervezi, hogy ezután meg lehet majd vásárolni a szolgáltatás használatához ingyen rendelkezésre bocsátott eszközöket, illetve elő lehet fizetni a szolgáltatásra - de ez még egyelőre nem biztos, mivel az árakról még nem született döntés. Ráadásul a cég szakemberei felhívták rá az érdeklődők figyelmét, hogy egy koncepció próbájáról van szó, vagyis semmiféle garancia nincs rá, hogy a szolgáltatásból valaha is kereskedelmi termék lesz.

A résztvevőknek tökéletes rálátással kell rendelkezniük az NTL valamelyik adótornyára, és egy Ethernet kártyát is tartalmazó, Windows operációs rendszert használó PC birtokosának kell lenniük.

A kísérlet során várhatóan 512 Kbps letöltési és 128 Kbps felöltési sebességet sikerül majd elérni, ami az Egyesült Királyságban igénybe vehető ADSL sebességének felel meg.

Ha a próba sikeres, az NTL több európai országban is hasonló kísérletbe akar fogni.

Az NTL Group Nagy Britannia legnagyobb kábeltelevíziós szolgáltatója. 8,5 millió előfizetője van Franciaországban, Németországban, Svédországban, Svájcban és Angliában. A cég jelenleg 2300 adótoronnyal rendelkezik az Egyesült Királyságban.

Májusban az NTL 150 millió font értékű szerződést írt alá az Orange céggel, melynek értelmében együtt valósítják meg a távközlési cég harmadik generációs (3G) mobilszolgáltatásait. Az NTL jelenleg is tárgyalásokat folytat az AOL Time Warnerrel egy lehetséges együttműködésről Európában a nagy sávszélességű internetszolgáltatás terén.

(CNN)