IBM: logikai áramkör egyetlen molekulából

Vágólapra másolva!
Az IBM amerikai számítástechnikai óriásvállalat kutatóinak sikerült egyetlen molekulán alapuló számítógépes áramkört létrehozniuk.
Vágólapra másolva!

A molekula szénatomok hengerszerű formát alkotó összekapcsolódásából áll. Szélessége mintegy tíz atomnyi, vagyis 100 ezerszer kisebb a hajszálénál. Az ilyen molekulán alapuló logikai áramkör - vagyis az olyan elektronikus komponensekből álló struktúra, amely adatfeldolgozásra képes - így sokkal kisebb méretű lapkák, chipek készítését teheti majd lehetővé, mint amilyet szilícium felhasználásával elő lehet állítani. Ez további teret nyit a számítógépes miniatürizálás előtt.

A "karbon nanocsőnek" nevezett, henger formájú szénmolekulát az IBM tudósai már korábban képesek voltak félvezetőként alkalmazni, és most ennek a kutatási iránynak az újabb lépcsőfokát érték el, a számítógépes műveletek generálására alkalmas logikai áramkör létrehozásával.

Tudományos körökben uralkodó nézet szerint tíz-tizenöt év múlva a szilícium felhasználása révén már nem lesz tovább csökkenthető a lapkák mérete, illetve műveleti sebessége. Gordon Moore, az Intel lapkagyártó nagyvállalat alapítója 1965-ban azt jósolta, hogy a mikroprocesszorok kapacitása 18 havonta meg fog kétszereződni. Jóslata eddig nagyrészt valóra vált, de a jelek szerint közeledik a szilíciumban rejlő lehetőségek végső határa. A "karbon nanocső"-alapú mikroprocesszorok esélyt kínálnak az eddigi fejlődési ütem további fenntartására.