Rekord értékű hamis szoftvert foglaltak le

Az amerikai vámhatóság a világ eddigi legnagyobb hamisított szoftver-szállítmányát foglalta le. Az elkobzott áru összértéke meghaladja a 130 millió dollárt.

Az elkövetők a kalóz-szoftvereket egy szabvány konténerben próbálták Los Angeles kikötőjében az Egyesült Államokba csempészni. Az amerikai vámhatóság képviselője elmondta, hogy a szövetségi nyomozókkal együtt végrehajtott akció során négy gyanúsítottat foglaltak le. A Microsoft és Symantec különböző termékeit tartalmazó CD-k Tajvanból származtak.

A hatóságokat különösen a hamisított CD-k minősége képesztette el, a CD-ken kívül a csomagolás és az egyéb tartozékok - például vonalkódok és regisztrációs kártyák - is rendkívüli gonddal voltak elkészítve, a Microsoft szóvivője szerint több esetben még a cég helyszínre küldött szakembereinek is nehézséget okozott annak megállapítása, hogy "igazi" vagy kalóztermékkel van e dolguk. A konténerben mintegy 100 millió dollár értékben különböző Windows operációs rendszerek, ezekhez tartozó felhasználói kézikönyvek és Symantec biztonsági szoftverek voltak. Az akció során ugyan csak lefoglaltak 85 ezer karton hamisított Marlboro cigarettát.

A hatóságok három tajvani állampolgárt vettek őrizetbe, a három férfi elleni vád a csempészésen kívül vesztegetés is: a gyanúsítottak 57 ezer dollárral próbáltak megvesztegetni egy magát vámtisztviselőnek kimondó szövetségi ügynököt. Egy tajvani nőt szintén letartóztattak, nála 30 millió dollár értékű másolt szoftver talált a rendőrség.

[origo]

Windows XP 3 dollárért

Minden harmadik CD illegális másolat