Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Fekete Gábor, az Informatikai Kormánybiztosság főosztályvezetője, aki Az önkormányzati honlapok kialakításának szakmai és gazdasági kérdései, valamint az állami forrásokkal és igényekkel kapcsolatos tudnivalók című, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által szervezett szakmai konferencián vett részt, elmondta: céljuk az, hogy a kistelepülések is meg tudják mutatni magukat a világnak, valamint hogy megszűnjön az a "digitális szakadék", amely elválasztja őket az informatikailag fejlettebb városoktól. A főosztályvezető szerint a kisebb önkormányzatok számára például egy angol vagy német nyelven is olvasható honlap komoly segítséget jelenthet idegenforgalmuk fejlesztésében.

Az IKB az erre a célra kiírt programra 500-600 pályázatot vár, a nyertes önkormányzatok honlapjainak elkészítését közbeszerzési pályázaton nyertes cégek végzik majd el. Tájékoztatása szerint a 18 jelentkező pályázóból három konzorcium és egy önálló vállalkozás nyerte meg a versenyt. Eszerint a Matávcom, a Localinfo, a Consulting Rt. neveivel fémjelzett konzorciumok, valamint a MarsNet Kft. alakítja majd ki az önkormányzatok saját honlapjait.

A konferencián, amelyen a webfejlesztés területén tevékenykedő cégek mutatkoztak be az önkormányzati vezetőknek, az előadók arra is felhívták a figyelmet: nem csak a polgároknak, illetve az ügyfeleknek, de az önkormányzatoknak is egyre nagyobb szükségük van azokra az internetes portálokra, ahol a hivatal munkatársai figyelemmel kísérhetik az őket érintő jogszabályi változásokat, híreket, vagy ahol megismerhetik a településüket is érintő pályázati lehetőségeket.

Stumpf: sikeres évet zár az IKB