írisz-szkenner a Heathrow-n

Vágólapra másolva!
A londoni Heathrow repülőtéren üzembe állították a világ legpontosabb, egyfaktorú utasfelismerő rendszerét.
Vágólapra másolva!

A biometrikus, azaz az ember testi vagy viselkedési sajátosságai alapján azonosító rendszer az emberi szem íriszének egyedi mintázata alapján ellenőrzi és azonosítja a repülőtérre érkező utasokat. Az írisz szkenner üzembeállítása, fél éves próbaüzeme az Angol Belügyminisztérium, a British Airways és a Virgin Atlantic légitársaságok, a British Airport Authority valamint a technológia tulajdonos Eye Ticket összefogásával valósult meg. Az új rendszer bevezetésének és meghonosításának célja az utasok eddigieknél pontosabb azonosítása és a repülőtéren való gyorsabb áthaladás biztosítása.

Biometria jelenidőben

Hasonlóan ujjunk vagy tenyerünk lenyomatához, szemünk is hordozza egyedi jellemzőinket és karaktereinket is. A szemben futó több millió idegszál és apró ér a Földön élő összes embernek egyedi írisz, azaz szivárványhártya mintázatot biztosít, még az ikertestvérek írisz mintázata, sőt egy ember jobb és bal szemének íriszképe is eltér egymástól. Ezeket a sajátosságokat és a genetikai behatásoktól való mentesség és állandó hozzáférhetőség előnyeit alkalmazza a világ jelenleg legpontosabb személyazonosítási technológiája. A biometrikus technológia fizikai-, testi- vagy viselkedési jellemzők alapján azonosítja az embereket.

Először Londonban

A londoni Heathrow repülőtéren, Angliában elsőként üzembe helyezett írisz-szkenner a British Airways és a Virgin Atlantic légitársaságok 2000 önkéntes törzsutasa számára biztosít kényelmes és gyors útlevél-ellenőrzést. A rendszerbe történő felvétel első lépéseként egy hivatalnok ellenőrzi és rögzíti az utas adatait, aki ezt követően egy különleges videó kamerába pillant, amely kb. 30 cm távolságról közelképet készít az illető szivárványhártyájáról. Ezt követően a kamerára kapcsolt számítógép 512 byte-nyi digitális minta adatot rögzít a kép legegyedibb részeiből, majd azt kódolja és elkülönítve tárolja.

A rendszerbe felvett utasoknak érkezéskor ezentúl elegendő pusztán a kamerába pillantaniuk, amely összeveti "szemük fényét" a számítógépben rögzített adatokkal. Az ellenőrzés így pár pillantással és másodpercek alatt lebonyolítható, jelentősen csökkentve az átjutás időtartamát és a gépek érkezésekor keletkező sorok hosszát. Adatvédelmi és biztonsági szempontokra való tekintettel a digitális képet és az utas személyes adatait a repülőtéri hatóságok és a légitársaságok külön-külön tárolják.A személyes adatvédelem biztonságát tovább erősíti az a tény, hogy az adatok kódolásához használt számítógépes algoritmusok miatt, a személyes adatok irányából az eredeti írisz kép nem reprodukálható.

Az utasforgalom gyorsításán túlmenően, a légitársaságok a rendszer biztonsági aspektusait tartják szem előtt, az írisz szkenner rendszer ugyanis gyakorlatilag teljes biztonsággal szűri ki a belépésre nem jogosult vagy illetéktelen személyeket, fokozva ezzel a repülőterek és a légi utazások biztonságát és biztosíthatóságát.

Az automatizált írisz felismerő rendszer első állomásai az évente 60 millió utast fogadó londoni Heathrow repülőtér 3. és 4. termináljaiban kerültek felállításra, ahonnan a British Airways és a Virgin Atlantic légitársaságok Észak-Amerika és Kanada irányába közlekedtetik járataikat.