CeBit: erősít a Deutsche Telekom<BR/>

Vágólapra másolva!
A Cebit nyitónapján a Deutsche Telekom számos stratégiai bejelentést tett, melyek mind a PC-n elérhető online tartalmak gyorsabb elérhetőségéről, mobilizálásáról, illetve az online együttműködésről szóltak.
Vágólapra másolva!

A Matávot 60 százalékban tulajdonló Deutsche Telekom internet-szolgáltató cége, a T-Online egy szélessávú kapcsolatra specializált portál indulását jelentette be. A T-Online Vision elnevezésű szolgáltatása egyedülálló az internet német nyelvű régiójában, ahol főképp online közvetített (streamelt) műsorokat lehet majd nézni. A megnyitás alkalmából március 15-én este nyolctól két élő koncertet is közvetítenek, a No Angels és a Bro'Sis produkcióját. A tervek szerint a portált a közeljövőben internetes eszközök széles skálájára fogják optimalizálni.

A közvetitések mellett akár játékokat is lehet bérelni online - igy a néhány napos használat jóval olcsóbb, mintha megvásárolnánk az adott szoftvert. De elkészült már a portál számára az első interaktiv film is Jack-Point-Jack cimmel, és a T-Online Vision hireket, és információkat is kinál majd látogatóinak. A tartalom egy része nem lesz ingyenes, mégsem online kell érte fizetni: a szélessávú hozzáférést használó T-Online ügyfelek a számlájukkal együtt fizethetik majd ki ezt az extra díjat.

A T-Online egyúttal bevezetett egy Business Organizer és egy Business Shop nevű szolgáltatást is. Az előbbi segítségével a kis- és középvállalkozások munkatársai együtt dolgozhatnak az interneten keresztül, az utóbbi révén pedig online boltot hozhatnak létre maguknak.

A T-Online Messenger - az ICQ és a Morze megfelelője - hamarosan kép és hang küldésének lehetőségével bővül, így bárki videokonferenciát rendezhet, ha van a gépéhez csatlakozó mikrofonja és webkamerája. A szoftver a közeljövőben mobiltelefonon és PDA-n is elérhető lesz.

Fókuszban a mobilitás

A T-Mobile alaposan áttervezte mobil portálját, ami eddig T-Motion néven üzemelt, most azonban T-Mobil Online néven teljesen más kinálattal jelentkezik. Például megjelent a "Letöltések" szekció, ahonnan akár színes, Java-alapú játékokat, csengőhangokat, üdvözlőkártyákat is lehívhatunk a mobilunkra. A többi új tartalom jelentős része a T-Online-től érkezik, előrevetítve azt a középtávú célt, hogy az online információkat bármilyen eszközzel el lehessen érni. Ilyen információk például a hírek, időjárás, horoszkóp és a Yellow Pages.

A T-Mobile a világon az elsők között valósítja meg a GPRS-roamingot. Április 1-től a cég nemzetközi leányvállalatainak rendszerében megvalósul az átjárhatóság, így Németországban, Ausztriában, az Egyesült Államokban és a Cseh Köztársaságban is lehet majd ugyanazt a GPRS-szolgáltatást használni. A T-Mobile egyúttal jelentősen csökkentette a GPRS és SMS szolgáltatásának árait is.

Következő generációs gizmók

A mobil távközlési cég a CeBit-en demonstrálta a harmadik generációs mobileszközök működését is, néhány prototípus telefon segítségével. A laptopra kapcsolt webkamerák és telefonok révén kiváló minőségű videokonferenciát lehetett lebonyolítani - hiszen az UMTS felveszi a versenyt az ISDN sebességével.

A T-Online hónapokon belül konkrét eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatásokat is bevezet majd. Az új eszközök (Mobile Digital Assistant - MDA) a színes képek megjelenítésére is képes Samsung SGH-S100, a Javát is futtató Siemens MT50 és a RIM BlackBerry. Az MDA a mobil telefonok és a PDA-k képességeit egyesíti magában, és a GPRS technológia révén akár a webet is böngészhetjük vele. Sőt, hamarosan videofelvételek lejátszására is alkalmas lesz, továbbá futni fog rajta a világ egyik legelső GPRS-alapú navigációs szolgáltatása. A Samsung SGH-100 65 ezer színű kijelzője tökéletessé teszi a készüléket képek letöltésére, de akár Java-alapú játékokat is lehívhatunk rá a T-Mobile Online portálról - akárcsak a Siemens MT 50-re. A Samsung készülék többszólamú dallamok megszólaltatására is képes, ami szintén igen népszerűvé teheti a csengőhangok gyűjtőinek körében.