Kártyatrükk: Biztonságosabban a neten

Vágólapra másolva!
Jó ideig úgy gondoltam, hogy az interneten történő hitelkártyás vásárlást csupán a pornóoldalak megrögzött látogatóinak találták ki. Aztán sikerült megfertőződnöm a DVD-k által, a kezdetben szűkös hazai kínálat okán egyenes út vezetett az Amazon.com-ra. Mostanság pedig az online játszható játékok veszélyeztetik bankszámlámat.
Vágólapra másolva!

Minthogy szerettem volna elkerülni a kifosztásom, nem voltam rest, és valamilyen alternatív megoldás után kutattam. Feltételezve, hogy nem csupán én vagyok zöldfülű a téren, úgy gondoltam, tanulságos lehet, ha megosztom a tapasztalataim Önökkel, ugyanis van - majdnem - bombabiztos megoldás!

Az internet alapú bankkártyás fizetéssel az az alapvető probléma, hogy illetéktelenek megkaparinthatják kártyaszámunkat, s csúnyán megkopaszthatnak bennünket úgy, hogy észre sem vesszük - csak akkor, amikor már késő. Ráadásul esetleg nemcsak hogy egy árva "buznyák" nem marad a számlánkon, hanem jókora tartozással szembesülhetünk.

"Hajózni pedig kell" - mint tudjuk, és éppen így, a neten keresztül vásárolni is. Ez a legegyszerűbb módja egy-egy egzotikusabb könyv, hanglemez vagy DVD beszerzésének. Arról nem is beszélve, hogy végérvényesen beköszöntött a kizárólag interneten keresztül játszható játékok kora. A webüzletek és a játékok szolgáltatói viszont sok esetben nem hagynak más lehetőséget a piszkos anyagiak rendezésére, mint a hitelkártya számának megadása. "Tiszta, száraz, kellemes érzés", nem kell bankba, postára rohangálni. Viszont, mint azt fentebb említettem volt, nem éppen veszélytelen megoldás.

Lemondhatunk a kiszemelt földi jóról vagy időtöltésről, de ez ugye még csak félmegoldásnak sem nevezhető. Kereshetünk olyan szolgáltatót, aki megbízhatónak sejthető, de... Jobb félni, mint megijedni, hiszen nem is olyan régen volt hangos a net attól a botránytól, amikor az egyik legnagyobb angliai internetes áruházat fenyegette meg egy netkalóz - szándékosan nem írok sem hackert, sem crackert. Az illető jelentős összeget követelt azért, hogy ne hozza nyilvánosságra azt a több ezer kártyaszámot és egyéb adatot, amelyet a szóban forgó webáruda adatbázisából emelt el. A szolgáltató nem fizetett, a számok nyilvánosságra kerültek, a bál állt, a vásárlók bizalma odalett, a fickót elkapták. Ronda történet, amely számunkra csupán annyi tanulsággal szolgál, hogy a százszázalékosan megbízható szolgáltató pont olyan gyakori, mint az unikornis vagy a jókor jött durrdefekt.

Csak azt nem lehet ellopni, ami nincs

A majdnem bombabiztos megoldást maguk a bankok szolgáltatják. A képlet egyszerű: ha a rendszer nem biztonságos, akkor a rendszeren kell változtatni! A számlatulajdonosnak a rendelkezésére bocsátanak egy olyan kártyaszámot, amely az online boltok rendszerei számára tökéletesen hétköznapi számnak látszik, csak éppen nem biztosít hozzáférést a számlán található összeghez. Nem lehet vele a sarki boltban fizetni, sem készpénzt felvenni, vagy a hotelben biztosítékként használni - már csak azért sem, mert az esetek többségében a kártyát fizikailag nem is állítják elő. Csupán virtuálisan létezik, és kizárólag azt a célt szolgálja, hogy tulajdonosa az interneten az előre meghatározott havi keret erejéig vásároljon. Általánosságban elmondható, hogy az ilyen virtuális kártya éves díja egészen minimális, és mindenképpen egy meglévő folyószámlához kell, hogy kapcsolódjék. A hozzá tartozó vagy igényelhető szolgáltatások bankonként eltérnek. Olyan pénzintézet is van, amely az előre meghatározott kereten felül érkező terheléseket visszautasítja, de olyan bankkal is találkoztam, amely a beérkező tranzakcióigénylésekről értesítést küld a számlatulajdonos mobiltelefonjára, és csak egy 16 órán belül visszaküldött engedély esetében teljesíti azt, ellenkező esetben visszautasítja azt mint fedezet híján teljesíthetetlent. Pofonegyszerű és remek megoldás!

És mi van itthon?

Gondolván, hogy egy, az internethez kapcsolódó szolgáltatásról a legtöbbet és a legegyszerűbben a szolgáltató bank honlapjáról tudhatok meg, először is sorban felkerestem a pénzintézetek honlapjait. Nos, a hazai bankok honlapjai csodaszépek! Flash-animációt villogtatnak, zenélnek, dizájnosak, divatszínekben pompáznak, csak éppenséggel - tisztelet a kivételnek - a zömükről csaknem lehetetlen egyszerűen pontos, lényegre törő, emberi nyelven íródott információhoz jutni. Sajnálatos módon azt kellett tapasztalnom, hogy a legtöbb bankház csupán az elektronikus diaporáma lehetőségét látja weboldalában, megelégszik szlogenek puffogtatásával, illetve a "ha kérdése merülne fel, forduljon ügyfélszolgálatunkhoz" varázsige bedobásával. Így le kellett tennem eredeti tervemről, miszerint csinos táblázatba foglalom a különböző bankok kínálta szolgáltatásokat és a díjakat. Azt biztosan állíthatom, hogy az OTP Bank, valamint a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. nyújt "internet alapú bankkártya szolgáltatást", de a többi pénzintézet szolgáltatásairól nem sikerült bizonyosságot szereznem a neten keresztül. Nagyon bízom abban, hogy nemcsak a két fent nevezett pénzintézet bír ilyen szolgáltatással, és ha Ön, Tisztelt Olvasó "a kockázatok és mellékhatások tekintetében" bankfiókjához fordul, akkor biztonságossá teheti internetes tranzakcióit.

Samu József

Korábban:

Ujjlenyomat-azonosító chipkártya

Díjat nyert a Kártyaőr

Meghackelték a Playboy honlapját