Arcokat ismer fel és táncol az új Sony-robot

Vágólapra másolva!
A humanoid formájú SDR-4X robot fotografikus memóriával, bővíthető szótárral rendelkezik, és akár zenei összeállítást is készít a kedvünkért. Az ára pedig egy autóéval vetekszik.
Vágólapra másolva!

Az ezüstszínű, kerek szemű, 58 centiméter magas robotot március 19-én mutatta be a Sony a nagyközönségnek Tokióban. Az SDR-4X egy tavalyi Sony-robot újabb változata.

Úgy tervezték, hogy egyedül is boldoguljon gazdája otthonában. A lábába épített érzékelőknek köszönhetően egyenetlen talajon, például szőnyegen is képes sétálni. Ha elesik, nem esik szét, sőt, önállóan fel tud tápászkodni.

Szemei helyén két beépített kamerával rendelkezik, hogy érzékelni tudja a távolságot - például meg tudja különböztetni az asztal szélét a szőnyegtől. Ez többször problémát okozott a Sony másik robotjánál, a kutyát mintázó Aibónál, amely csak egy kamerát használ.

Az SDR-4X akár egyszerűbb beszélgetéseket is le tud folytatni 60 ezer szavas szókincsére támaszkodva. Felismeri a színeket, kisebb tárgyakat eltol az útjából, de akár énekel is, ha erre programozzák. A tokiói bemutató során több robot együtt énekelt és táncolt, egyikük pedig különféle szögekben elmozdított szörfdeszkán is megtartotta az egyensúlyát.

Az új Sony-robot tíz embert képes felismerni. Ehhez először le kell fényképeznie az arcukat, plusz rögzítenie kell a hangjukat, a hét darab beépített mikrofonja segítségével. Ettől fogva SDR-4X még a nevüket is tudni fogja.

A Sony még nem jelentette be az SDR-4X árát, de a kiszivárgott információk szerint jóval drágább lesz, mint a legutóbbi Aibo modell, amely Japánban 1400, az Egyesült Államokban 1500 dollárt kóstál. Az Aibóból eddig 100 ezer példány fogyott el világszerte.

Ajánlat:

Aibo
Asimo