Medgyessy informatikai minisztériumot szeretne

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter szerint a kormányzati struktúrába be kell illeszteni egy informatikával foglalkozó, kis létszámú minisztériumot, melyben olyan szakemberek dolgoznának, akiknek szakmai tudása integrálható lenne a kormányzati munkába.
Vágólapra másolva!

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje erről A XXI. század új kihívásai - az MSZP programja az információs társadalomról című programismertetőn beszélt pénteken, Budapesten. A politikus elmondta: a tárca létrejöttével a kormányban lenne egy olyan miniszter, akinek csak az lenne a feladata, hogy az informatika oldaláról nézze a kormányzás kérdéseit.

Medgyessy Péter úgy vélte: az átlátható és koncentrált informatikai program megvalósulásához megfelelő infrastrukturális és intézményi háttér, valamint a tudástőke garanciája szükséges.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje pártja programjából kiemelte a modernizációs fordulatot, mely alkalmas arra, hogy az oktatás, a tudás és az innováció területén megfelelő támogatással előrehaladást lehessen elérni. A rendezvényen ismertették a szocialista párt informatikai programját, ezen belül a minden korosztályra kiterjedő Nemzetnet-programot, mely az óvodás kortól az idős korig biztosítaná az informatikai eszközök ismeretét és használatát.

Molnár Gyula, az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságának alelnöke elmondta, a szocialista párt öt lépésben tervezi informatikai programjának megvalósulását. Ismertetése szerint az eszközökkel kapcsolatban szeretnék, ha az informatikai kiadások megjelennének a családok költségvetésében, serkentenék a munkahelyi támogatással történő számítógéphez jutást.

A program második eleme a hozzáférés, melynek keretében az internet-használati díjat csökkentenék, a harmadikban, az oktatásban tovább fejlesztenék és frissítenék a sulinet programot, lehetővé tennék számítógép-kezelői bizonyítvány ingyenes megszerzését az érettségi előtt.

Molnár Gyula a program negyedik elemeként a tartalmat nevezte meg, melyben a magyar nyelvű internetes tartalom bővítésére és az államigazgatásban történő magyar nyelvű ügyintézés lehetőségének szélesítésére törekednének. Az MSZP-s politikus szavai szerint a törvénykezés területén - ami a program ötödik elemét alkotja - áttekintenék a hatályos törvényeket, de nem támogatnák az internettörvényt, hanem az önszabályozó rendszer működését tartják megfelelőnek.

Mandur László, az MSZP Információs Társadalom Kabinetjének vezetője beszámolt a Nemzetnet-program tervéről, amiben a legkisebbek számára a nyuszinet, az iskolásoknak a sulinet, a fiatal felnőtteknek az életnet, a negyven év fölöttiek a plusznet, az idősek pedig a nagyinet biztosítaná az informatikai ismereteket és az eszközök használatát.

Korábban:
Online vitafórum az informatikai stratégiáról