Karrier-CD végzős egyetemistáknak

Vágólapra másolva!
Felsőoktatási intézmények végzős hallgatóinak pályakezdését segítő CD jelent meg az idei állásbörzékre a Debreceni Egyetem Karrierirodája, a Pécsi Tudományegyetem Karriercentruma és a Szegedi Tudományegyetem Karrier Irodája közös kiadásában.
Vágólapra másolva!

A digitális adathordozó segíti az első interjúra való felkészülést, a továbbképzési lehetőségek, ösztöndíjak megismerését. A szerkesztők tervei szerint az egyetemi állásbörzékre megjelenő CD évről évre bővülő információkat közöl, megkönnyítve a munkavállalást és karriertervezést.

A CD elkészítését a Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatala keretében két éve működő Központi Hallgatói Szolgáltató Iroda (KÖSZI) Karrier Centruma vállalta, mely már eddig is segítette a hallgatók munkavállalásra történő felkészülését karriertervezési, pályaorientációs előadások, szaktanácsadások és tréningek szervezésével. Azt tapasztalták ugyanis, hogy még a szakmailag jól képzett, munkavállalás előtt álló hallgatóknak is gondot okoz az álláskeresés, mert tanulmányaik során kevés lehetőségük van elsajátítani azokat a gyakorlati jellegű ismereteket, melyek nélkülözhetetlenek a munkaerőpiacon való érvényesüléshez. Ezért szerveznek rendszeres munkajogi, munkapszhichológiai tanácsadást, önismereti képességfejlesztést, álláskereső tréningeket, állásközvetítést, gyakornoki programokat, virtuális állásbörzét, karrier-tanácsadást is.

A karrier-CD közreadásával az együttműködő hallgatói szervezetek újabb fórumot teremtettek a munkaadók és a potenciális munkavállalók közti kapcsolathoz, s az álláskeresés buktatóin kívánták átsegíteni a végzős hallgatókat. Az adatbázis összeállításában az egyetemi diákszervezetek munkatársain kívül munkaerőpiaci, humán erőforrás szakértők, egyetemi oktatók, pszichológusok és grafológusok is részt vettek. A digitális lemez tanári és céges ajánlatok közlésével segíti a végzősök álláskeresését, önéletrajz-minta és karrierszótár közreadásával támogatja a karriertervezés alapismereteinek elsajátítását, és gyors helyzetképet is ad a munkaerőpiaci lehetőségekről, a bölcsészek és a nők esélyeiről külön is.

A CD jelenleg is ingyenesen hozzáférhető a szegedi, a debreceni és a pécsi egyetemeken.