Átadták a szupergyors hazai gerinchálózatot

Vágólapra másolva!
Március 26-án hivatalosan is átadták azt a hazai internetes gerinchálózatot, mely mintegy 500 ezer felhasználó számára biztosít rendkívül gyors hálózati hozzáférést.
Vágólapra másolva!

Néhány hónapos tesztidőszakot követően immáron élesben is nagy sebességre kapcsolhat a hazai internet, miután a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) támogatásával és a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési (NIIF) Iroda beruházásaként létrejött első hazai Optikai Internet hálózat. A gigabites sebességű gerinchálózat kiépítése az eddigieknél nagyságrenddel gyorsabb adatátvitelt tesz lehetővé félmillió felhasználó számára.

2,5 gigabit másodpercenként

Az Optikai Internet technológia hazánkban két lépcsőben került bevezetésre. Először a 155, illetve 34 megabites hazai hálózat épült ki, majd 2001. október közepén - Európa legfejlettebb országaihoz hasonlóan - kapcsolódtunk a GEANT (Gigabit European Academic Network Technology) új pán-európai információs szupersztrádájához, amely az EU támogatásával valósult meg. A mostanra lezárult hazai fejlesztések eredménye, hogy kiépült az országos gigabites Optikai Internet hálózatunk. Az NIIF Program számítógép-hálózatába kapcsolt egyetemek, főiskolák, kutatóintézetek, könyvtárak és múzeumok mintegy 500 ezer felhasználója jut ezzel világviszonylatban is kiemelkedő sebességű, 2,5 gigabit másodpercenkénti, kiváló minőségű belföldi és nemzetközi adatátviteli lehetőséghez.

Az Optikai Internet az elmúlt hónapok tesztidőszaka után mára a virtualitásból valósággá vált és a gigabites sebességnek köszönhetően több százezer felhasználó munkáját könnyítheti meg. Míg a tesztidőszak végiéig tartalékként a Quantum - és a 155 Mbps-os - hálózat szelte át hazánk információs terepét, mától a GEANT és a hazai gigabites Optikai Internet hálózat segíti a hallgatókat, tanulókat, a kutatókat, vagy a könyvtárosokat internet-alapú feladataik elvégzésében. Az Optikai Internet sokoldalú és nagysebességű alkalmazhatósága mellett a hálózat IP-telefónia rendszerként is funkcionál majd, amely az intézményeknek a telefonálásban eddig nem tapasztalható költségmegtakarítást fog biztosítani.

A Budapesttől elágazó új generációs hazai gerinchálózat fő gyűjtő- és elosztó pontjai: Sopron, Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, Veszprém és Gödöllő, amelyekhez további városok csatlakoznak 155 illetve 34 megabittel. A gyűjtőpontok külön sajátossága, hogy redundánsak egymással, azaz egy esetleges Budapest-Debrecen közvetlen vezeték "elszakadása" ellenére sincs akadálya, hogy egy, a hálózatba kötött másik városon, pl. Miskolcon keresztül történjen az adatkommunikáció.

Hálózati hozzáférés európai csúcsszínvonalon

Az Optikai Internet megteremtésével hazánkban meghonosodott az Információs Társadalom meghatározó alapinfrastruktúrája, de eredményeink kiemelkedő nemzetközi visszhangot is kiváltanak. Magyarország a műszaki élvonalat képviselő 11 legfejlettebb európai ország között fajlagosan a harmadik helyet foglalja el: az országok hálózatra kapcsolódó városaik számát tekintve Németország és Franciaország után, ahol 50 illetve 28 város kapcsolódik az optikai hálóra, hazánkban 26 várost köt össze a csúcshálózat. Információs hálózatunk külhoni elismertségét és felkészültségünket az EU csatlakozásra megerősíti az a tény is, hogy gerinchálózatunkkal a közép-európai régió elosztó központjává váltunk. Vezető szerepünkből adódóan a budapesti GEANT csomópont regionális központi forgalom-elosztó funkciót lát el, gyakorlatilag valamennyi környező ország felé.

Korábban:

Gigabites hálózat félmillió hazai internetező számára

10 gigabites optikai hálózat az USA és Európa között