Infolabor az ELTE gyakorlóiskolájában

Vágólapra másolva!
Az ELTE Tanár- és Óvóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának új informatikai laboratóriumát Pálinkás József oktatási miniszter és Orlando Ayala, a Microsoft alelnöke adta át.
Vágólapra másolva!

Fotó: MTIA labor átadására április 11-én került sor. Az informatikai infrastruktúrának - 35 számítógép, egy szervergép, két notebook, három nyomtató, egy kamera, illetve fényképezőgép, három projektor és két szkenner - ellenértékét a Microsoft bocsátotta az intézmény működését segítő Értetek Alapítvány rendelkezésére.

Az átadáson részt vett Pálinkás József oktatási miniszter is, aki szót ejtett a Microsoft és az oktatási tárca több éves együttműködéséről, mely során a 2001. év egyik legjelentősebb lépése a Campus szerződés aláírása volt, mely során a gyártó a felsőoktatás számára biztosít jogtiszta szoftvereket.

Az ELTE gyakorlóiskolájában végrehajtott beruházás összértéke eléri a 30 millió forintot.