Vágólapra másolva!
A Linux-alapú operációs rendszer frissiben kibocsátott második előzetes verziója sem tartalmazza a végső kitűzött célt, a Windows-kompatibilitást.
Vágólapra másolva!

A Linuxra épülő Lindows OS új tesztverziója két új tulajdonsággal nüszkélkedhet a korábbi változathoz képest. A Click 'N Run opció lehetővé teszi az operációs rendszer alatt futó alkalmazások automatizált letöltését és installálását, a másik újdonság pedig, hogy az OS ezentúl kezeli az olyan Windows alatt születő Word-, Excel- és PowerPoint fájlokat. A Lindows OS szintén tartalmaz egy webböngészőt (Konqeror). A Newsforge.com egyik eddigi tesztjei szerint egyelőre nem zökkenőmentes a Word-fájlok kezelése Lindows OS alatt.

A Lindows OS fejlesztőinek célja, hogy végső soron olyan operációs rendszert hozznak létre, mely alatt a Linux és Windows alá írt alkalmazások egyaránt futnak. A vállalat - a San Diego-i Lindows.com - jelenleg peres eljárást folytat a Microsofftal: utóbbi 2001 decemberben nyújtotta be keresetét, miszerint a Lindows.com jogtalanul építette be cégnevébe, illetve termékének megnevezésébe a Windows márkanevet. Az ügyben eljáró bíróság előzetes döntésében elutasította a keresetet.

A Lindows.com tervei szerint még az idei év során piacra kerülhet az operációs rendszer teljes, a WINE Windows-emulátorra épülő verziója.

Korábban:

Folytatódik a Lindows-per

Lindows-per: döntés a Microsoft