Könyv az e-kormányzatról

Magyarországon elsőként olyan kísérleti tankönyv kerül bemutatásra, mely rálátást kíván biztosítani az elektronikus igazgatás releváns területeinek ismereteire, megoldásaira és lehetőségeire.

Az "E-government avagy kormányzati és önkormányzati kihívások az on-line demokrácia korában" című könyv célja egy általános szemlélet kialakítása, mely az eleddig közigazgatási problematikákat informatikai megoldásokkal orvosolja. A könyv négy nagyobb fejezetből, ezen belül tagolt részekből áll:  Az első fejezet bevezeti az olvasót az információs társadalomba, ismerteti ennek jellegzetességeit, infrastruktúráját. Ezt követi a szintsemleges tények és koncepciók fejezete, mely a jelentősebb e-kormányzási technikai megoldásokat mutatja be. A kormányzati szerepvállalást prezentáló harmadik rész többek között a portáloktól az informatikai igazgatás meghatározó intézmények bemutatásáig terjed. Végül a települési vonatkozások olvashatók a könyv utolsó fejezetében. Újdonság az e-közigazgatási ajánlott URL címek táblázata, a fogalomtár és az eleddig definiálatlan fogalmak részletes kifejtése (pl.: E-gap!, információs társadalom, tartalom)

A PHARE Tükörrégiós Program támogatásának köszönhetően a  könyvhöz  egy, Lapoda szoftverrel készített CD-s oktatóanyag, valamint a közép-magyarországi, döntően közigazgatási dolgozók továbbképző programjához kapcsolódó tanfolyam keretében működő E-learning-es háttértámogatás is tartozik.