Börtön vár a Melissa vírus készítőjére

Vágólapra másolva!
David Smith büntetését enyhítheti a tény, hogy korábban több vírusfelderítési ügyben segítette a hatóságok munkáját.
Vágólapra másolva!

A több tízmillió dolláros kárt okozó számítógépes vírus készítőjére előreláthatóan húsz hónap elzárás vár. A 33 éves amerikai David Smith a tárgyalások során már korábban elismerte bűnösségét, szerdán a tárgyalóteremben pedig "óriási hibának" nevezte tettét.

A Melissa 1999 tavaszán kezdett terjedni a világhálón. A vírus - önmaga tömeges reprodukciójával és terjesztésével - számos vállalatnál túlterhelte, illetve használhatatlanná tette a mail-szervereket, a vizsgálat eredménye szerint az 1999 óta okozott kár meghaladja a 80 millió dollárt.

Az amerikai törvények szerint Smith maximálisan 5 év börtönbüntetést, valamint pénzbírságot kaphat, de az ügyben eljáró bíróság előzetes javaslata szerint a Melissa készítője körülbelül két évre kerülhet börtönbe. A viszonylag enyhe ítélet annak tudható be, hogy Smith korábban több hasonló vizsgálatban segítette a törvénykezés munkáját.

Korábban:

Melissa - Félelmetesen gyors makróvírus

Vírus top tíz 2001-re