Alakul az informatikai minisztérium

Vágólapra másolva!
Az alakuló minisztérium politikai államtitkára Csepeli György szociológus lett. Az informatikai minisztérium a hírközlési törvény mellett az Informatikai Kormánybiztosság korábbi munkájának felülvizsgálatát kezdeményezi.
Vágólapra másolva!

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) élén a korábban kinevezett Kovács Kálmán miniszter mellett Csepeli György és Rácz Zsolt áll. Előbbi politikai, utóbbi pedig közigazgatási államtitkári pozícióban segíti a miniszter munkáját. A kinevezések bejelentésével egy időben tartott sajtótájékoztatón Kovács Kálmán beszélt az alakuló minisztérium szerkezetéről és terveiről is. Az informatikai tárca a közlekedési minisztérium korábbi, Dob utcai épületében kap helyet, az SZDSZ-es politikus elmondta, hogy a minisztérium szervezése jelenleg folyik, a miniszter elképzelése szerint a szakmai munkát végző stáb létszáma 80-90 között lesz.

Kovács az informatikai minisztérium fő feladatának az "információs szakadék" áthidalását, azaz az eszközök és lehetőségek minél szélesebb körhöz történő eljuttatását tartja. Az informatikai miniszter szerint ennek első lépése a távközlési piaci helyzet megváltoztatása, azaz a hírközlési törvény módosítása lesz. Mint korábban többször hangoztatta, a törvény jelenlegi formájában nem képes piacszabályzó szerepének betöltésére és egy olyan távközlési piac létrehozására, mely tőkevonzó képessége meghaladja a jelenlegiét, ezen kívül a fogyasztó számára is megfelelő. A tervek szerint a törvény módosítása két lépésben történik: a tárca még a parlament jelenlegi ülésszakában be kíván nyújtani egy módosító javaslatot, az őszi időszakban ezt követné a nagyobb mértékű átalakítás.

Kovács kiemelte annak fontosságát, hogy a törvényhozás összes területén fontos az információs társadalom célkitűzéseivel történő jogharmonizáció.

A tárca folytatni kívánja a Matáv Rt.-vel korábban kezdett megbeszéléseket. Az informatikai miniszter a távközlési vállalat részéről olyan konstrukció kidolgozását várja, mely képes a Mindenkinek díjcsomag pótlására.

Kovács Kálmán a korábbi informatikai csúcsszerv, az Informatikai Kormánybiztosság kapcsán elmondta, hogy annak működésének felülvizsgálatát fogja kezdeményezni. Először a működés jogszerűsége és a költségvetési kötelezettségek teljesítése, majd szakszerűségi szempontok kerülnek nagyító alá. Az informatikai miniszter elmondta, hogy az IKB korábban elkezdett programjait véghez viszik, azonban újabbak megkezdéséhez nem lát elegendő forrást. Kovács azt is elmondta, hogy 60-90 milliárdos költségvetési részesedést kíván elérni az informatikai tárca számára.