Drágák a vállalati kéziszámítógépek

Vágólapra másolva!
A Gartner piackutató cég június 10-én közzétett tanulmányából kiderül, hogy egy vállalat számára évi többezer dollárba kerülhet - egy általában hatékonyságnövelés céljából vásárolt - kéziszámítógép.
Vágólapra másolva!

Noha a különböző mobil eszközök sokkal olcsóbbak egy átlagos PC-nél, és meg is könnyítik a napi munkát, ám ez nem jelenti azt, hogy alkalmazásuk egy vállalat számára kifejezetten olcsó lenne. Bár egy átlagos Palm OS vagy Pocket PC operációs rendszert futtató kéziszámítógép, vagy egy mobiltelefonként is használható Handspring Treo kommunikátor 99 és 499 dollár közötti összegért megvásárolható, ha a vállalatok ki is szeretnék használni a zsebgépek nyújtotta lehetőségeket, az akár 3 ezer dollárba is belekerülhet évente, tudhatjuk meg a Gartner tanulmányából.

Ráadásul ez az összeg tovább is emelkedhet – elérheti akár az évi 4,400 dollárt is – ha a felhasználók mobil adatátviteli szolgáltatásokat is igénybe kívánnak venni erre alkalmas tenyérgépükről. Bár ez az összeg még így is alacsonyabb egy átlagos asztali PC éves üzemeltetési költségénél, amely ennek két-háromszorosát is kiteheti, a költség jóval magasabb lehet, mint ahogyan azt számos vállalat vezetősége gondolná.

A Gartner szerint a PDA-k használata nyomán a termelékenységben, illetve a bevételek terén keletkező növekedés sok esetben képes ellensúlyozni a zsebgépek éves üzemeltetési költségeit. Ám a piackutató cég azt javasolja a vállalatoknak, hogy alaposan gondolják végig a mobil eszközök használatának költségeit (beleértve a hardverek árát, illetve a kapcsolódó szolgáltatások díjait), és a zsebgépek használata révén keletkező potenciális megtakarításokat (például termelékenység-növekedés, vagy a papírhasználat csökkenése), mielőtt úgy döntenek, hogy kéziszámítógépekkel látják el dolgozóikat.

A Gartner felméréséből kiderül, hogy a mobil kommunikációra képes PDA-k esetében az éves költségek 60 százalékát teszik ki a hardverrel, a szoftverekkel, és a hálózati szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadások, 30 százalékot a technikai támogatás és hasonló szolgáltatások, 10 százalékot pedig az oktatás és ehhez csatlakozó tevékenységek emésztenek fel. A piackutató cég szerint ha a vállalatok konkrét munkakörökhöz kötik a kéziszámítógépek alkalmazását, és mérik az azok nyomán keletkező költségeket, vagy megtakarításokat (például a forgalom alakulásának vizsgálatával), akkor lehetséges, hogy számos területen megtérülhet a mobil eszközök alkalmazása. Ezen felül a Gartner azt ajánlja, hogy a vállalatok tárgyaljanak a helyi hálózati szolgáltatóknál, és alkudjanak ki kedvező árfekvésű szerződéseket.

Korábban:

Megháromszorozódott a PDA-szoftverek száma