Microsoft: a Windows mobilon is tarol

Vágólapra másolva!
A Microsoft úgy véli, hogy a Windows sikeres lesz az új generációs mobil eszközökön is, mert az emberek előnyben részesítik a PC-n már megszokott operációs rendszert a rivális Symbiannal szemben.
Vágólapra másolva!

Derek Brown, a Microsoft mobil eszközökkel foglalkozó részlegének vezetője a szingapúri CommunicAsia 2002 telekommunikációs szakkiállításon adott interjújában elmondta, véleménye szerint a fejlesztők és a felhasználók számára fontos, hogy a PC-n megszokotthoz hasonló környezethez férjenek hozzá adataikhoz. Ezt figyelembe véve a szoftveróriás arra számít, hogy a nagyteljesítményű új generációs mobil eszközök jelentős részén valamilyen Windows operációs rendszer fog futni.

Brown emellett megkérdőjelezte azt is, hogy a többek között négy legnagyobb mobiltelefon-gyártó - a Nokia, a Motorola, a Sony Ericsson és a Siemens - tulajdonában lévő Symbian képes lenne megalkotni egy olyan platformot, amely a Windows-éhoz hasonló alkalmazás-kompatibilitást képes biztosítani.

Bár a redmondi székhelyű szoftvergyártó nagyon biztos abban, hogy operációs rendszere a mobil eszközökön is jelentős sikereket arat majd, mindeddig nem sikerült a Nokiához hasonló, vezető gyártókkal megállapodást kötnie annak alkalmazásáról. Ugyanakkor a Microsoft a szerződést kötött a 140 millió mobilhasználójával a világ legnagyobb mobiltelefon-piacának tartott Kínában tevékenykedő mobilgyártóval, a TCL Mobile-lal Pocket PC 2002 Phone Edition, illetve Smartphone 2002 operációs rendszereinek alkalmazásáról, viszont egyik szövetségese, a dél-koreai Samsung Electronics a mobil-Windowsoktól való elpártolást fontolgatja.

Korábban:

Érkezik a Symbian OS 7.0

Microsoft-Nokia háború a mobilszoftverek piacáért